Sógor Enikő elöljáróban ismertette a 2025–2026-os tanévben elindított FitSzereda program első eredményeit. A kezdeményezés keretében több mint 4500 csíkszeredai diák egészségközpontú fittségi állapotfelmérése valósult meg.
Az alpolgármester szerint a felmérés több figyelmeztető eredményt is hozott. Kiderült, hogy települési szinten a túlsúly és az elhízás a diákok mintegy 20 százalékát érinti, vagyis minden ötödik tanulót. Az aerob állóképesség terén – amely a szív- és érrendszer egészségének egyik legfontosabb mutatója – mindössze minden második diák érte el az egészséges szinthez szükséges minimumot.
A felmérés jelentős különbségeket mutatott a fiúk és a lányok eredményei között is. Az egyik legmeglepőbb adatnak az bizonyult, hogy a gyermekek 67 százaléka ritkán vagy egyáltalán nem sportol iskolán kívül. Az alpolgármester szerint ezeknek az állapotoknak a javítására is lehetőséget kínál a rendszeres kerékpározás, illetve a közelgő amatőr verseny.
Lukács László versenyigazgató elmondta, hogy az idei viadalt május 29. és 31. között rendezik meg három székelyföldi városban: Marosvásárhelyen Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában, utóbbi lesz a házigazda.
A tavalyi évben az amatőr viadal Székelyföld Kerékpáros Körversenyével párhuzamosan zajlott, idén azonban a szervezők kizárólag az amatőr versenyzőkre fókuszálnak. A résztvevők két kategóriában indulhatnak: könnyű és nehéz (light és hard) szakaszokon. A rövidebb távok körülbelül 20 kilométeresek lesznek, míg a hosszabb szakaszok 40-45 kilométeres kihívást jelentenek. A verseny öt korosztály számára lesz nyitott.
A szervezők hangsúlyozták, hogy a SIC Cycling Cup célja közelebb hozni az országúti kerékpározás világát az amatőr sportolókhoz, és lehetőséget teremteni arra, hogy a kezdők is megtapasztalják a mezőnyversenyek hangulatát.
Az online nevezés május 25-éig tart, és ezen az oldalon lehet jelentkezni.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!