A huszonnégy nemzeti együttest felvonultató kontinenstornán a legjobb európai játékosnak számító, marosvásárhelyi származású Szőcs Bernadette-tel felálló román női csapat az első számú kiemelt, így főesélyes a végső győzelemre.
A csoportkörben magabiztosan teljesítettek a trikolórok, Luxemburg ellen ugyan egy mérkőzést elveszítettek, de nem fért kétség a győzelmükhöz, míg Wales gárdáját 3–0-ra múlták felül, így az első helyről jutottak tovább az egyenes kieséses szakaszba.
A nyolcaddöntőben csütörtökön este Szerbiával találkoztak, amely komoly küzdelemre késztette őket. A román csapat kétszer is hátrányba került, miután Andreea Dragoman és Elizabeta Samara is elveszítette a saját meccsét.
Mindkét alkalommal Szőcs Bernadette egyenlített, két győzelmével életben tartotta az esélyeket.
A továbbjutásról döntő ötödik összecsapás rendkívül kiélezett volt, Andreea Dragoman öt játszmában tudott nyerni Aneta Maksuti ellen, és ezzel kiharcolták a negyeddöntőt.
Románia folytathatja menetelését az Európa-bajnoki címért, a legjobb nyolc között pénteken 20 órától Szlovákia lesz az ellenfele.
A győztes az elődöntőben a lengyel–holland párharc továbbjutójával csatázik.
A román női asztalitenisz-válogatott a legutóbbi öt kontinenstornán rendre a dobogón végzett, kétszer megszerezte az aranyérmet és háromszor ezüstéremmel zárt. A horvátországi viadalon vissza szeretnének vágni a címvédő németeknek, a nagy riválissal szemben elveszítették az előző két döntőt, 2021-ben hazai pályán Kolozsváron, két évvel ezelőtt Malmőben maradtak alul.
A román férfi együttes a hatodik kiemeltként vágott neki a küzdelmeknek. Eduard Ionescu, Ovidiu Ionescu és Iulian Chirița a csoportban két 3–0-s győzelemmel kezdett a szlovákok és a hollandok ellen.
A legjobb tizenhat között Szerbia volt a vetélytársuk, amelyet szintén három sikerrel búcsúztattak.
A negyeddöntőben ugyancsak pénteken 20 órától játszanak, amikor Svédország ellen lépnek asztalhoz.
Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.
Az idei szezon első versenyét rögtön győzelemmel ünnepelte Norbert és Francesca Maior, a testvérpár magabiztos sikert aratott a 34. Hargita Ralin. Ezzel az elmúlt hat évben ők a hatodik páros, amely megnyeri a hargitai futamot.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!