Két részre oszlik a mezőny: az alapszakasz első hat helyezettje a bajnoki címért és az érmes helyezésekért harcol, az utolsó négy alakulat pedig a kiesés elkerüléséért csatázik.
Két párharccal kezdődik az alsóházi rájátsztás: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal a Resicabányai Muncitorullal küzd meg, míg a Marosvásárhelyi City’us a Csíkszeredai Imperial Wet csapatával.
Előbbi csata csütörtökön délután kezdődik, a háromszékiek a Szabó Kati Sportcsarnokban 17 órakor fogadják a Krassó-Szörény megyei gárdát. A második meccsnek egyelőre nincs időpontja.
Korondon rendezi meg hazai meccsét a City’us. Kacsó Endre, a vásárhelyiek edzőjének elmondása szerint főként azért választották helyszínként a Hargita megyei települést, mert a sóvidéki községközpont jövőtől akar indítani egy U19-es csapatot a korosztályos teremlabdarúgó-bajnokságban, és mivel jó kapcsolatot ápolnak velük, megpróbálnak segíteni a sportág népszerűsítésében.
A találkozó szombaton 12 órakor kezdődik a korondi sportcsarnokban. A második találkozót szerdán rendezik meg Csíkszeredában (18 óra, Erőss Zsolt Aréna).
Kacsó kifejtette, hogy az egyik fél két nyert meccséig tartó párharcban nem számítanak túl sok jóra, hiszen nagyon kemény a csíkszeredai ellenlábasuk. Már a következő ellenfelükre készülnek, ugyanis mindenképp szeretnék elkerülni a kiesést.
– közölte a rendkívül nehéz anyagi helyzetben lévő City’us edzője.
Kacsó úgy véli, hogy a másik párharcban a sepsiszentgyörgyiek maradnak alul, és így velük kell majd megküzdjenek a biztos kiesést jelentő utolsó hely elkerüléséért – az utolsó előtti még osztályozót játszhat a 2. Liga második helyezettjével.
Az alsóház 1. fordulójának (április 12–14.) műsora:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal–Resicabányai Muncitorul (csütörtök, 17 óra)
Marosvásárhelyi City’us–Csíkszeredai Imperial Wet (szombat, 12 óra)
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!