Hirdetés

Konzul Kupáért síznek a Hargitán

Az óvodás korúaktól a veteránokig mindenkit várnak a szervezők
Fotó: Facebook/Magyarország Főkonzulátusa Csíkszereda

2020. február 12., 14:19

Egész Székelyföldről várnak sífutókat és lesiklókat az idei Konzul Kupára, amelyet szombaton, február 15-én tartanak Hargitafürdőn. A megmérettetésre bárki benevezhet a helyszínen, az óvodás korúaktól a veteránokig.

2020. február 12., 14:19

Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Konzul Kupával díjazott síversenyt, amely a nemzeti összetartozás évében minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap – mondta el az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Tóth László csíkszeredai főkonzul.

„Az eddigi hat Konzul Kupához képest újdonság, hogy a verseny kibővül a sífutással, továbbá a költségvetés is nagyobb az eddiginél, így a távolabbról érkező csapatok szállítási költségeit is támogatni tudjuk” – hangsúlyozta a főkonzul.

A szombati síünnepre várják Potápi Árpád Jánost, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárát.

Hirdetés

A hargitafürdői sípályák tulajdonosa és üzemeltetője nevében Kósa Imre, a Csicsói Közbirtokosság elnöke, illetve Péter Lukács, Csicsó polgármestere reményét fejezte ki, hogy a Konzul Kupa, a verseny nagy lehetőség a hargitafürdői sípályáknak és a székelyföldi sízőknek is.

Tófalvi Éva, a VSK Csíkszereda biatlon szakosztályának edzője – aki a Konzul Kupán a sífutásért felel – elmondta,

hogy az utóbbi napokban sokat havazott a Hargitán, így nagyon jó körülmények várják a sportolókat.

Balról jobbra: Kósa Imre, Péter Lukács, Tóth László, Tófalvi Éva és Péter Zsombor •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Balról jobbra: Kósa Imre, Péter Lukács, Tóth László, Tófalvi Éva és Péter Zsombor
Fotó: Gábos Albin

Péter Zsombor, a Csíkszeredai ISK alpesi sí szakosztályának edzője azt mondta, hogy a diákok számára hét korosztályban lesz lesiklóverseny, a felnőttek pedig három korosztályban mérhetik össze tudásukat.

Versenyzőket várnak Maros, Kovászna és Hargita megyékből, a szervezők előzetes értesülései szerint több mint száz-száz síző áll majd rajthoz sífutásban és alpesi síben is.

A sífutóversenyt a biatlonpályán tartják, míg az alpesi sízők a Miklós pályán mérik össze tudásukat, a sífutók 9.30-kor kezdenek, az alpesi sízők pedig 10 órakor. Mindkét versenyre a helyszínen lehet jelentkezni szombaton reggel 8 órától. A sífutóversenyre díjmentés a benevezés, az alpesi sízők versenyére pedig 30 lej a nevezési díj.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!