Második hazai találkozóján folytathatja hibátlan menetelését a bajnokság elején a ranglista második helyén álló marosvásárhelyi csapat, amely a nyitófordulóban nehezen győzte le az újonc Știința Miroslavát, majd múlt héten könnyedén átlépett az ifjúságiakkal felálló Foresta Suceaván, ezúttal azonban erősebb játékot képviselő ellenféllel játszik. A nagyváradiak ugyanis komoly célokkal vágtak neki az új szezonnak, amely során a feljutást is meg szeretnék pályázni, viszont első két hazai mérkőzésükön gyengén teljesítettek, és mindössze egy pontot szereztek:
előbb 1–1-es döntetlent játszottak a Sportul Snagovval, majd vezetésük után 2–1-re kikaptak az újonc, jelenleg éllovas Temesvári Ripensiától.
Az ASA és a Luceafărul mérkőzése pénteken 18.30 órától kezdődik (közvetíti a Digi Sport) a Sziget utcai stadionban, a marosvásárhelyi klub bejelentése szerint a belépés ismét ingyenes a szurkolók számára. Ebben a fordulóban az ASA meccsén kívül még két találkozót pénteken, hetet pedig szombaton délelőtt játszanak: kiemelkedik a CS Mioveni és a Szatmárnémeti Olimpia, illetve a Chindia Târgoviște és a Temesvári ASU Poli párharca.
A jövő hétvégén kezdődő harmadosztályú bajnokság 2017–2018-as szezonjában is az 5. csoportban kapott helyet a Szászrégeni Avântul és a Radnóti SK (a Marosvásárhelyi ASA II. megkapta a lehetőséget, de nem vállalta az indulást), miután hétközben a Román Labdarúgó-szövetség véglegesítette a csoportok mezőnyét.
A versenykiírás nem változott, idén 75 klub küzd az öt csoportban harminc forduló alatt a feljutást érő első helyért.
A szerda délutáni sorsolás előtti rendkívüli vezetőségi ülésen változtattak a csoportok összetételén, mivel a Zilahi FC és a Nemeszsuki Unirea az utolsó pillanatban visszalépett a pontvadászattól.
A végső döntés alapján az új idényben egyáltalán nem lesznek tizenhat csapatos csoportok, mindegyiket tizenöt alakulat alkotja – fordulónkénti egy szabadnapossal. Az előzetes beosztással szemben így az első csoportból a Brassó megyei Vidombák, a negyedikből pedig a Gyulafehérvári Unirea került át a nagy többségében Fehér (négy csapat), Kolozs (négy), továbbá Szatmár, Máramaros, Szeben és Maros megyei gárdákat felvonultató ötödik csoportba.
A sorsoláskor kiderült, hogy az első fordulóban a Maros megyei csapatok közül a Szászrégeni Avântul idegenben, a Kolozsvári Sănătatea pályáján kezd, a Radnóti SK pedig hazai pályán a Lénárdfalvi Comuna ellen játszik. Ebben a csoportban érdekelt a 4. ligából feljutott, nagy hagyományú klub, a Kolozsvári Universitatea, illetve a rivális Kolozsvári CFR fiókcsapata, amelyek éppen a nyitófordulóban rangadón találkoznak.
A Maros megyei érdekeltségű 5. csoport mezőnye: Kolozsvári Universitatea (Kolozs megye), Tasnádi Unirea (Szatmár), Feleki FC (Szeben), Vidombáki Viitorul (Brassó), Kudzsiri Metalurgistul (Fehér), Kolozsvári Sănătatea, Lénárdfalvi Comuna (Máramaros), Alsógáldi Industria (Fehér), Szászrégeni Avântul (Maros), Magyarigeni Performanţa (Fehér), Medgyesi Gaz Metan II. (Szeben), Dési Unirea (Kolozs), Gyulaferhérvári Unirea (Fehér), Radnóti SK (Maros), Kolozsvári CFR II. (Kolozs).
Labdarúgó 2. Liga, 3. forduló:
péntek:
18.30 Marosvásárhelyi ASA–Nagyváradi Luceafărul
19.00 CS Mioveni–Szatmárnémeti Olimpia
20.00 FC Argeș Pitești–Știința Miroslava
szombat:
11.00 Temesvári Ripensia–Sportul Snagov
11.00 Dacia Unirea Brăila–Foresta Suceava
11.00 Chindia Târgoviște–Temesvári ASU Poli
11.00 Bukaresti Metaloglobus–Pandurii Târgu Jiu
11.00 Nagyszebeni Hermannstadt–Dunărea Călărași
11.00 CS Balotești–CS Afumați
12.00 Academica Clinceni–Aradi UTA.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!