Nem volt ez várható eredmény a remetei csapattól, hiszen az ellenfél, a Dévai West a bajnokság középmezőnyébe tartozik, amely a papíron jóval erősebb együttesek feladatát is meg tudta nehezíteni a korábbi mérkőzéseken.
A Kereszthegy azonban nem törődött a papírformával, Doltea vezetésével az első percektől nekiesett a dévaiaknak, és ennek hamarosan az eredménye is meglátszott.
Az első félidő végére már 6–0 állt az eredményjelzőn. Ezzel el is dőlt a mérkőzés, a helyszínen szurkoló remetei sportkedvelők őszinte örömére.
A második félidőben már nem kellett annyira izgulniuk, így „csupán” újabb három alkalommal vették be a vendégek kapuját, míg a dévaiaknak csak a szépítésre futotta.
Végül 9–1-re nyert a Kereszthegy, és ezzel eddigi története legnagyobb különbségű győzelmét jegyezhette fel a másodosztályos teremlabdarúgó-bajnokságban.
Az Inter Gyergyó is hazai pályán szerepelt vasárnap. Az ellenfél pedig a Brassói Colţea volt, vagyis a dobogó harmadik helyén álló együttes látogatott Szárhegyre.
Ezen a találkozón sajnos beigazolódott a papírforma, a Cenk-alattiak hat góllal tudtak győzni az Inter otthonában.
Az első félidő még viszonylag kiegyenlített volt, 3–5-öt mutatott az eredményjelző a szünetben, de aztán a brassóiak fokozatosan növelték az előnyüket. A végeredmény 5–11 lett.
Teremlabdarúgás, 2. Liga, 20. forduló:
Gyergyóremetei Kereszthegy–Dévai West 9–1 (6–0)
Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó–Brassói Colțea 5–11 (3–5)
Luceafărul Buzău–Futsal Ceahlăul Piatra Neamț 7–5 (3–2)
Nagyváradi Dinamo Leonardo–Fortius Buzău 7–8 (4–3)
Kolozsvári Clujana–Bukovina Vîcov 4–4 (1–1)
Kézdivásárhelyi KSE–Segesvári Pro-Tineret – hétfő, 19 óra
A rangsor:
1. Kolozsvár 47 pont
2. Luceafărul 43
3. Brassó 41
4. Vicov 34
5. Fortius 33
6. Piatra Neamț 32
7. Kézdivásárhely 30
8. Déva 23
9. Inter Gyergyó 17
10. Remetei Kereszthegy 14
11. Nagyvárad 11
12. Segesvár 7
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!