Hirdetés

Kilencvenen futottak a Cross Kápolna és félmaratoni versenyen

Fotó: Facebook/Családi Sportnapok

2018. június 13., 13:41

Népes mezőny teljesítette vasárnap a Cross Kápolna terepfutóversenyt a 10 kilométeres, illetve a félmaratoni távon a gyergyószentmiklósi Családi Sportnapok zárórendezvényén.

2018. június 13., 13:41

A Csíky-kertből rajtolók közül a rövidebb távon indulók számára a Csobothegy teteje, a kápolnák jelentették a pálya legmagasabb pontját, míg az „igazán kemények” a Pricske csúcsáig szaladtak fel, hogy onnan forduljanak vissza.

A Dancurás hegyimentőcsapat által szervezett versenyen a 90 benevező közül 52 (40 férfi és 12 nő) a rövidebb távot választotta, a nehezebb kihívást pedig 38-an vállalták (30 férfi és 8 nő).

Hirdetés

Tíz kilométeren a férfiak között a maroshévízi Becica Dávid győzött 44 perc 42 másodperces időeredménnyel, míg a nők versenyében Török Ibolya nyert 49 perc 25 másodperccel. Az először megszervezett félmaratoni próbán Simon István lett az első (1 óra 51 perc 16 másodperc), illetve Vakaria Edit (2 óra 6 perc 21 másodperc).

•  Fotó: Facebook/Családi Sportnapok Galéria

Fotó: Facebook/Családi Sportnapok

A dobogósok

Nyílt verseny, rövid táv: 1. Becica Dávid, 2. Szép Zoltán, 3. Birtalan Etele, illetve 1. Török Ibolya, 2. Gábor Bernadett, 3. Vargyasi Tímea.
Nyílt verseny, félmaraton: 1. Simon István, 2. Magyarosi Szilárd, 3. Bartha Bálint, illetve 1. Vakaria Edit, 2. Tuzson Ágnes, 3. Székely Lídia.

Győztesek korosztályonként

Rövid táv
12–14 évesek: Páll Tamás.
15–16: Koós Krisztián, illetve Dávid Laura Alexandra.
17–18: Fórika Szabolcs.
19–29: Becica Dávid, illetve Gábor Bernadett.
30–39: Szép Zoltán, illetve Török Ibolya
40–49: Ambrus Zoltán, illetve Kakucsi Annamária
50–59: Kozomos Lajos, illetve Szabó Irén
+60: Vita Emil, illetve Páll Erzsébet

Félmaraton
17–18 évesek: Mihai Voșloban
20–29: Magyarosi Szilárd, illetve Vakaria Edit
30–39: Simon István
40–49: Fazakas Imre, illetve Köllő Edit Teréz
50–59: Grigore Bobiș, illetve Szikszai Réka Zsuzsánna

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!