Hirdetés

Kikapott, de emelt fővel hagyhatta el a pályát az Imperial Wet

Gólhelyzet a galaci kapunál. Szép, látványos focit játszott a két együttes
Fotó: Pinti Attila

2017. október 02., 02:31

Egygólos vereséget szenvedett vasárnap este hazai pályán a Csíkszeredai Imperial Wet a tavalyi ezüstérmes Galaci United együttesétől a román teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának 4. fordulójában.

2017. október 02., 02:31

Úgy tűnik, a vasárnap késő esti időpont nem a legszerencsésebb a csíki nézők szempontjából, hiszen bár egy jó mérkőzésre volt kilátás, az Erőss Zsolt Aréna nézőterének még a fele sem telt meg.

Kiegyensúlyozott játékot hozott a mérkőzés első fele, a szünet előtti percekben a vendégek lehozták kapusukat. Mezőnyjátékost küldtek helyére, az emberelőnyt pedig hamar gólra váltották (0–1).

Hirdetés

Térfélcserét követően „az öltözőben ragadtak a csíkiak”. Igaz még így is egy vitatható találattal tudták növelni az előnyt a vendégek (0–2), amelytől még jobban összekuszálódott az Imperial Wet játéka, és a 30. percben Apostol berúgta a harmadikat is (0–3).

Ekkor, ha nem is varázsütésre, de megváltozott a csíkiak játéka. Kijöttek a galaciak szorításából, és Kovács Ákos góljával jelezték: nem adták fel a csatát (1–3). Lelkesen játszottak a csíki fiúk, amelyet megkoronázott Arama okos találata (2–3).

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Egy gólra csökkent a hazaiak hátránya. Két perccel a vége előtt Szőcs Loránd, az Imperial Wet edzője időt kért, és ha nem is azonnal, de megpróbálkozott a vészkapusos megoldással. Az utolsó másodpercekben pedig nagyon közel volt az egyenlítés, de Wellington két alkalommal is hatalmas bravúrral mentett.

A csíkiak ugyan vereséget szenvedtek, de küzdeni akarásból jelesre vizsgáztak.

Legközelebb jövő szombaton lépnek pályára, 18 órától a Dunărea Călărași vendégei lesznek.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Teremlabdarúgás, 1. Liga, 4. forduló:
Csíkszeredai Imperial Wet–United Galați 2–3 (0–1),
gólszerzők: Kovács Ákos (31. perc) és Ovidiu Arama (36.), illetve Octavian Cireș (17.), Giulherme Varela (22.) és Andrei Apostol (30.).
Imperial Wet: Martin Rubiu (Gică Dospinescu) – Dobri Norbert, Birtalan Barna, Tankó Levente, Szőcs László, Pavel Paul Vlăduț, Kovács Ákos, Szőcs Loránd, Tifán Norbert, Ovidiu Arama, Kurkó Márk, Sándor Levente, Bálint Péter.

További mérkőzések:
Marosvásárhelyi City’us–FK Székelyudvarhely 1–7 (0–2),
Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal–Resicabányai Muncitorul (hétfő, 18, Szabó Kati Sportcsarnok),
Dévai Autobergamo–Dunărea Călărași (kedd, 18),
a Jászvásári Poli CSM–Temesvári Informatica találkozót elhalasztották.

Teremlabdarúgó 1. Liga (2017–2018-as szezon)
M GY D V GK P
1. Dévai Autobergamo 18 15 3 0 146–25 48
2. Galaci United 18 15 1 2 109–32 46
3. Temesvári Informatica 18 12 3 3 101–40 39
4. FK Székelyudvarhely 18 11 2 5 131–71 35
5. Dunărea Călărași 18 8 3 7 70–67 27
6. Csíkszeredai Imperial Wet 18 7 3 8 91–75 24
7. Jászvásári Poli CSM 18 7 3 8 80–72 24
8. Resicabányai Muncitorul 18 3 0 15 50–174 9
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal 18 1 0 17 30–137 3
10. Marosvásárhelyi City’us* 18 2 0 16 35–150 -2
*Marosvásárhelyi City’us büntetve 8 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Lucescu húzott egy merészet, meglepetések a román vb-pótselejtezős keretben

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Ez is érdekelheti

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Kolozsvári fociderbi, pályán a székelyudvarhelyi futsalcsapat – a hétfői sportműsor

Nem akármilyen, hanem az U–CFR meccsel zárul a labdarúgó élvonal rájátszásának első játéknapja. A teremlabdarúgó 1. Ligában a VSK Székelyudvarhely találkozóját tűzték műsorra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!