Bár az első meccsen sima sikert értek el a háromszékiek hazai pályán, ezt nem tudták vendégként megismételni. A resicabányaiak otthonában csaptak össze a felek vasárnap délután.
Már a 2. percben hátrányba kerültek a szentgyörgyiek, nem sokkal később pedig kettőre növelte előnyét a Muncitorul. Nagy veszteség érte a Sepsi Futsalt, a 8. percben Papp kapus megkapta a második sárga lapját is, így kiállították. Két percig emberhátrányban játszottak, ezt ki is védekezték, de a következő meccsen nem számíthatnak a hálóőrre.
Szünet után nem sokkal három gólosra növelte előnyét a hazai gárda. Összesen öt gólt kaptak a háromszékiek, Ambrus találatával csak szépíteni tudtak.
Az egyik fél két győzelméig tartó párharcban egyenlített a Muncitorul. Hétfőn 17 órától ismét összecsapnak Resicabányán. A nyertes bennmarad az 1. Ligában, a vesztes pedig még összecsap a Marosvásárhelyi City’us csapatával, melyet a Csíkszeredai Imperial Wet két sima meccsen győzött le.
A vesztesek csatájából a győztes még osztályozót játszhat a 2. Liga ezüstérmesével, de amelyik csapat alulmarad, az a következő szezont a másodosztályban kezdi el.
Teremlabdarúgás, 1. Liga, rájátszás, alsóház, 2. mérkőzés:
Resicabányai Muncitorul–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal 5–1 (2–0),
gólszerzők: Ciucur (2., 21.), Sporea (5.), Budai (26.), Chelu (29.), illetve Ambrus (31.).
Összesítésben 1–1 az állás.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!