Nagy az érdeklődés a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) naptárában 2.1-es besorolású Szebeni Kerékpáros Körverseny iránt, amely eredetileg július 2. és 5. között a koronavírus-járványt követő időszak első UCI-kategóriás versenye lehetett volna, ám a szervezők módosították a dátumot. A csütörtöktől vasárnapig zajló négyszakaszos viadal így is a hónap egyik legrangosabb versenye.
A Szeben megyében zajló megmérettetés idén is a prológgal kezdődik, amit holnap a tengerszint feletti 2040 méter magasságban fekvő Bâlea-tó hegyi befutója követ. Szombaton egy Nagyszeben környéki, síkabb szakasz következik, míg vasárnap a záró két félszakasz délelőttjén a régió legfelkapottabb síparadicsomához, Szebenjuharosra tekernek fel a hegyi időfutam keretében, délután pedig egy 109 km-es szakasz vár a mezőnyre.
Eredetileg 25 csapat nevezett be, de a járvány miatt három együttes, az olasz Gazprom Rus-Vel, a belgiumi Alpecin-Fenix és az olasz Androni Giocattoli Sidermec visszamondta részvételét – tudtuk meg Novák Károly Eduárdtól, a Román Kerékpáros-szövetség (FRC) elnökétől, aki versenyzőként is rajthoz áll a szebeni körön.
A csíkszeredai Novák Team csapatát Novák Ede mellett az ukrán Jehor Dementyev, az olasz Simone Sano, valamint a magyarországi Rózsa Balázs, Szentpéter András és Wermerser Zsombor alkotja. Az első Szebeni Körversenyt 2011-ben rendezték, tehát a viadal idén jubilál, fennállása tizedik évfordulóját ünnepli.
„Örvendek, hogy sikerült megrendezni ezt a nagy sporteseményt, amely az elsők közötti a világjárvány felbukkanása óta. Nagyon erős a mezőny, az európai csapatok legjobbjai neveztek be, hiszen más számos versenyt a pandémia miatt töröltek.
– nyilatkozta Novák.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!