Kiemelkedő nemzetközi eredményekkel zárták törökországi szereplésüket a Csíkszeredai ISK csíkszentdomokosi csoportjának versenyzői. A román válogatott keretének tagjaiként egy ezüst-, két bronzérmet, valamint több értékes helyezést szereztek a kocaeli European Hopes Tournamenten, majd a Hüseyin Özkan & Emre Yazgan Emlékversenyen is újabb dobogós eredményeket értek el. A sportolókat Szőcs László edző készítette fel.
Az European Hopes Tournament, a Reménységek Európa-kupájának harmadik állomása 12 ország 40 klubjának 442 sportolóját vonultatta fel Kocaeliben. A rendkívül erős mezőnyben török, kazah, grúz, azeri és bolgár versenyzők is tatamira léptek,
a csíkszentdomokosi dzsúdósok pedig a romániai válogatott színeiben az idei szezon eddigi legeredményesebb nemzetközi szereplését produkálták.
A csapat egy ezüst-, két bronzéremmel, továbbá két ötödik és két hetedik helyezéssel zárta a viadalt.
Barabás Ádám ezüstérmet nyert az U14-es korosztály +73 kilogrammos súlycsoportjában. Erőss Dániel (U14, 60 kg) és Bíró Luca (U14, 40 kg) bronzérmet szerzett. Tamás Zsolt és Bokor Dávid egyaránt ötödik helyen végzett a 60 kilogrammosok mezőnyében, míg Márton Benigna (63 kg) és Szabó Karina hetedik lett.
A törökországi program ezt követően a szintén Kocaeliben megrendezett Hüseyin Özkan & Emre Yazgan Emlékversennyel folytatódott. A rangos megmérettetés a kilencnapos nemzetközi programsorozat része volt, ahol a csíki sportolók a világ élvonalához tartozó országok versenyzőivel mérhették össze tudásukat. A felcsíki cselgáncsozók török, kazah, grúz, orosz és azeri ellenfeleket is legyőztek, ketten pedig ismét dobogóra állhattak.
Az emlékversenyen Erőss Dániel ezüst-, Tamás Zsolt és Kedves Boróka bronzérmet szerzett. Bokor Dávid ötödik, Barabás Ádám és Kedves Zsófia hetedik helyen végzett, míg Márton Benigna, Bíró Luca és Szabó Karina értékes nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodott.
A törökországi szereplés azonban még nem ért véget. A csapat a versenyek után nem utazik haza, hanem részt vesz a nemzetközi edzőtáborban is, ahol több mint kétezer sportoló készül együtt. A közös felkészülésen a házigazda törökök mellett orosz, kazah, azeri, grúz, francia, olasz, bolgár és számos más ország versenyzői vesznek részt.
Szőcs László tanítványaira újabb komoly nemzetközi megmérettetés vár: a jövő héten több versenyző Azerbajdzsánba utazik, ahol a bakui Reménységek Európa-kupáján, majd az azt követő nemzetközi edzőtáborban folytatják a felkészülést.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Ott szeretné lezárni pályafutását, ahol elkezdte. A 39 éves Mihalcea Andrei a VSK Székelyudvarhely másodosztályos férfi kézilabdacsapatához tért vissza, emellett edzőként is segíti a helyi utánpótlást.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!