Japán a fair play-pontokkal előzte meg a csoportban hozzá hasonlóan szintén 4 ponttal, valamint 4–4-es gólkülönbséggel végző Szenegált, amellyel 2–2-es döntetlent játszott. A nemzetközi szövetség (FIFA) tájékoztatása szerint
a második helyen zárt ázsiaiaknak -4, az afrikaiaknak -6 pontjuk volt (4, illetve 6 sárga lap miatt).
A lengyel–japán meccs első játékrészéből alig lehetett kiemelhető jelenetet találni. A 31. percben Grosicki fejesét nagy bravúrral védte Kavasima a gólvonalról – a lengyelek gólt követeltek, ám a gólvonal-technológiával kimutatták, hogy a labda nem volt bent teljes terjedelmével, csak félig.
A második félidőben végül megszűnt a gólcsend, az 51. percben Kurzawa beívelését Bednarek lőtte kapásból a kapuba. Japán részről nem volt érezhető változás, nem tudtak veszélyt jelenteni a lengyel kapura. Miután a csoport másik mérkőzésén Kolumbia megszerezte a vezetést Szenegál ellen,
a volgográdi közönség a hajrában kifütyülte a csapatokat, mert a pályán látványosan nem történt semmi. A japán védők unottan passzolgattak a saját térfelükön, a lengyelek viszont nem akarták átlépni a félpályát.
Utóbbiak – két vereség után – megelégedtek az egygólos győzelemmel, a japánok pedig így is továbbjutottak.
A Kolumbia–Szenegál meccs sem volt izgalmakban gazdag, a győzelemért többet tevő dél-amerikaiak nem játszottak túlságosan veszélyesen, akárcsak afrikai ellenfelük sem. A második félidőt nagyban befolyásolta, hogy a másik meccsen Lengyelország megszerezte a vezetést,
ugyanis így a gól nélküli döntetlen tökéletesen megfelelt mindkét gárda számára.
Aztán a 74. percben érkezett a védő Yerry Mina, és sorozatban második meccsén is betalált. Innentől kezdve sürgőssé vált a helyzet a szenegáliaknak, de hiába próbálkoztak, az eredmény nem változott.
Azon 28 válogatott közül, amely már lejátszotta mindhárom csoportmeccsét, Japán követte el a legkevesebb szabálytalanságot (28-at). Ez alapján nem meglepő, hogy sárga lapból is kevesebbje volt a japánoknak, mint Szenegálnak.
Amióta bevezették a csoportkör utáni nyolcaddöntőt, azaz 1986 óta ez az első vébé, hogy nincs afrikai válogatott a legjobb tizenhat között.
Labdarúgó-világbajnokság, H csoport, 3. forduló:
Lengyelország–Japán 1–0 (0–0)
Volgográd, 42 189 néző, vezette: Janny Sikazwe (zambiai)
Gólszerző: Bednarek (59.)
Sárga lap: Makino (66.)
Japán: Kavasima Eidzsi – Szakai Hiroki, Josida Maja, Makino Tomoaki, Nagatomo Juto – Szakai Gotoku, Jamagucsi Hotaru, Sibaszaki Gaku, Uszami Takasi (Inui Takasi, 65.) – Muto Josinori (Haszebe Makoto, 82.), Okazaki Sindzsi (Oszako Juja, 47.).
Lengyelország: Lukasz Fabianski – Bartosz Bereszynski, Kamil Glik, Jan Bednarek, Artur Jedrzejczyk – Jacek Góralski, Grzegorz Krychowiak – Piotr Zielinski (Lukasz Teodorczyk, 79.), Kamil Grosicki, Rafal Kurzawa (Slawomir Peszko, 79.) – Robert Lewandowski.
Kolumbia–Szenegál 1–0 (0–0)
Szamara, 41 970 néző, vezette: Milorad Mazic (szerb).
Gólszerző: Mina (74.)
Sárga lap: Mojica (45.), illetve Niang (51.)
Kolumbia: David Ospina – Santiago Arias, Davinson Sanchez, Yerri Mina, Johan Mojica – Carlos Sanchez, Mateus Uribe (Jefferson Lerma, 83.) – Juan Cuadrado, James Rodriguez (Luis Muriel, 31.), Juan Quintero – Radamel Falcao (Miguel Borja, 89.).
Szenegál: Khadim Ndiaye – Lamine Gassama, Salif Sane, Kalidou Koulibaly, Youssouf Sabaly (Moussa Wague, 74.) – Ismaila Sarr, Cheikhou Kouyate, Idrissa Gana Gueye, Sadio Mané – Keita Balde (Moussa Konate, 80.), Mbaye Niang (Diafra Sakho, 86.).
Labdarúgó-világbajnokság, 2018, Oroszország, H csoport, 1. forduló
2018. 06. 19., 00:00 | Kolumbia | Japán | 1–2 |
2018. 06. 19., 00:00 | Lengyelország | Szenegál | 1–2 |
Labdarúgó-világbajnokság, 2018, Oroszország, H csoport, 2. forduló
2018. 06. 24., 00:00 | Japán | Szenegál | 2–2 |
2018. 06. 24., 00:00 | Lengyelország | Kolumbia | 0–3 |
Labdarúgó-világbajnokság, 2018, Oroszország, H csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Kolumbia | 3 | 2 | 0 | 1 | 5–2 | 6 |
2. | Japán | 3 | 1 | 1 | 1 | 4–4 | 4 |
3. | Szenegál | 3 | 1 | 1 | 1 | 4–4 | 4 |
4. | Lengyelország | 3 | 1 | 0 | 2 | 2–5 | 3 |
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!