Vasárnap tartják Csíkszeredában, a csibai lovaspályán a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület idei nemzetközi lovasíjász versenyét. Lőrincz Rómeótól, az egyesület vezetőjétől megtudtuk, hogy a csibai nemzetközi lovasíjász-verseny vasárnap 8-13 óra között zajlik, a benevezők száma jelentős, a viadal pedig szerepel a nemzetközi szövetség éves naptárában, az eredmények beszámítanak a világranglistástába.
Regionális lovastusa verseny helyszíne lesz szombaton és vasárnap Kotormány. A lovastusa három részből áll: díjlovaglásból, természetes akadályokkal tűzdelt tereplovaglásból és díjugratásból. A Kavalliera Lovasklub vezetője, Ferencz Katalin ismertette, hogy a kotormányi versenyre két jeles magyarországi bíró és pályaépítő érkezett Székelyföldre, Nagy Sándor és Fülöp Sándor, a Román Lovas-szövetséget pedig Isabella Nădășan képviseli. Szombaton 10 és 15 óra között lesz díjlovaglás, rajtengedély-vizsga, díjugratás és lovastorna bemutató, vasárnap pedig szintén 10 órától „lovastusa derby cross” szerepel a programban.
Mindkét versenyre minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak – hangsúlyozta Ferencz Katalin és Lőrincz Rómeó.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!