Hirdetés

Két ország színeiben bokszoltak a gyergyóiak

Fotó: Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub

2021. augusztus 18., 17:15

Majlát András Romániát, Benedek Péter Magyarországot képviselte a serdülő (U14)-es korosztályú ökölvívó Európa-bajnokságon. Edzőjük, Huszár Árpád Görögország válogatottját is segítette a kontinentális viadalon. Jó tapasztalatként értékelik.

2021. augusztus 18., 17:15

Az a furcsa helyzet adódott a gyergyószentmiklósi központtal működő Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklubnál, hogy három sportolójukat is hívták válogatottba, Románia és Magyarország is számított rájuk. Végül Majlát András a romániai, Benedek Péter és Vajda István a magyar csapattal készülhetett az Európa-bajnokságra. Majlát és Benedek pedig ki is utazhatott a kontinentális viadalra.

Hirdetés

Ennek előzménye, hogy a hazai és magyarországi színtéren már bebizonyították, hogy súlycsoportjuk legjobbjai. Benedek mind a korosztályos Román Kupán, mind az Egerben sorra került Utánpótlás Ökölvívó Magyar Kupán aranyérmes volt, Majlát pedig ezüstöt, illetve aranyat szerzett ezeken a versenyeken, míg Vajda bronzot és ezüstöt.

Az Európa-bajnokságon Majlát András győzelemmel debütált, az első körben a magyarországi Szakál Ahmedet búcsúztatta. A legjobb négy közé azonban már nem sikerült bejutnia.

A török Babat Huseyin elleni összecsapáson András a három menet közül az utolsót megnyerte, de ez nem volt elegendő a győzelemhez a viadal egyik aranyesélyes sportolója ellen, így ő az 5. helyen zárta a viadalt.

A 42 kilóban induló Benedek Péter egy mérkőzésen bokszolhatott. Ezúttal nem tudta hozni azt a formát, amit igazából tud, így az örmény Vahan Galsztijan legyőzte őt.

•  Fotó: Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub Galéria

Fotó: Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub

Huszár Árpád vezetőedző a romániai csapat edzői stábjának tagjaként volt jelen a Szarajevóban zajló versenyen, így Majlát András mellett lehetett a sarokban. Ugyanakkor egy különleges felkérést is kapott: Görögország válogatottja részéről arra kérték az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub vezetőjét, hogy ő álljon az Európa-bajnokságon 40 kilóban induló Petros Konsztantinudisz mellé, segíteni a versenyzőt.

Ez szinte példátlan, hiszen minden edző arra törekszik, hogy ő irányíthassa az általa nevelt sportolót.

A görög edző Giorgosz Gavezosz segítőjeként hozzátette a magáét ahhoz, hogy a 40 kilóban induló Konsztantinudisz két mérkőzést is nyert és elődöntőre készülhet.

„Elégedett vagyok, jó tapasztalat volt ez a nemzetközi bemutatkozás, szép eredmény Andrástól az 5. hely, nagyszerűen helytállt az aranyesélyes török fiúval szemben. Péter pedig a következőkor biztosan jobban teljesít majd” – foglalta össze röviden a lényeget Huszár Árpád, megjegyezve, hogy az általa segített görög sportolót a júniusi görögországi versenyükön Benedek Péter fölényesen legyőzte, ez is jelzi, hogy más körülmények között ott lenne a helye neki is az érmesek között.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!