Dávid László és Orbán Lehel előbb Észak-Afrikában, a tunéziai Tuniszban, majd a Közép-Amerikában található Dominikai Köztársaság fővárosában, Santa Domingóban lépett tatamira.
Tuniszban az Afrika-kupán mindkét sportoló a második helyen végzett súlycsoportjában – Dávid a 73., míg Orbán a 60. kilogrammosok között. Az afrikai versenyt követően a Pánamerika-kupán szerepeltek Santo Domingóban.
Itt Dávid László megismételte korábbi eredményét és a második helyen végzett, míg Orbán az elődöntőben vereséget szenvedett, így a bronzéremmel vigasztalódhatott.
Mindkét sportoló értékes világranglista-pontokkal gazdagodott: Orbán Lehel ezen a ranglistán jelenleg a 15., Dávid László pedig a 18. A fiatal cselgáncsozók – Albu Botond edző vezetésével – a következő napokban a spanyolországi La Coruñába utaznak.
A két sportolónak legutóbb márciusban, Coimbrában sikerült pontokat szerezni Európában, akkor Dávid az 5., Orbán pedig bronzérmes lett.
Továbbá az ifjúsági Európa-bajnokságot szeptember 13–16. között rendezik Bulgária fővárosában, Szófiában, ahol mindkét sportoló versenybe akar szállni.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!