A gyergyószentmiklósi Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub sportolója, Csiki Róbert az első olyan gyergyói fiatal, aki a kezdetektől az EGÖSK-nál nevelkedett Huszár Árpád kezei alatt, és egyre feljebb lépve a korosztályokban most már a felnőttek között is eredményes.
Csiki Róbert első éves felnőttként a magyar válogatottban, a 60 kilogrammos súlycsoportban szerepel a montenegrói Budvában zajló U22-esek Európa-bajnokságán. A szombaton megtartott sorsolás úgy hozta, hogy az első ellenfele kedden az örmény Erik Israyelyan lesz.
A legfontosabb most, hogy készen állunk arra, hogy a legjobbakkal is felvegyük a versenyt. Én egy nagyon jó mérkőzést várok Robitól” – fogalmazott Huszár Árpád, az EGÖSK vezetőedzője.
Közeleg az U16-os világbajnokság is, ahol eddigi eredményeiknek köszönhetően Benedek Péter és Mailát András is kivívták a részvétel jogát. Az Örményország fővárosában, Jerevánban november végén kezdődő vébére Liverpoolban készülnek a fiúk ezekben a napokban.
Mint Huszár Árpád elmondta, a 2004-ben Angliában dolgozó magyar edző, Fábián Attila segítségével jött létre ez a lehetőség. Naponta két edzés, éles kesztyűzések szerepelnek a programban, ahol
az ellenfelek a nagy hagyományú angol bokszban a legjobbak közé tartozó fiatalok voltak, minden nap más és más nagyon erős vetélytárssal mérhették össze a tudásukat.
Benedek Péter például Connal Farrel, Charlie Welsh, Cain Alexander, vagy Leon Burns ellen bokszolhatott, és mindegyik rendelkezik egy vagy több országos bajnoki éremmel.
Mailát András egyik riválisa Kurt Wiggins éppenséggel az idei felnőtt országos bajnok, Louie Mollineux pedig a rangos Haringey Box Cup döntőse volt egyéb jelentős eredményei mellett.
A vébére készülő fiúkon kívül részt vettek a liverpooli edzőtáborban Fazakas István és Búzás Róbert is, akik szintén hasonlóan magas képességű edzőpartnerekkel kesztyűzhettek. „Ez nagyszerű lehetőség volt a világbajnokságra való felkészülésre Péternek és Andrásnak is, de Istvánnak és Robinak is nagyon hasznos tapasztalatot jelentett” – közölte Huszár Árpád.
Vendéglátójuk, Fábián Attila pedig angol edzőkollégái – köztük a korábbi profi világbajnok Martin Murray – megállapításait tolmácsolva elmondta, hogy csak pozitív véleményekkel találkozott.
– szögezte le Fábián Attila.
Huszár Árpád hozzátette még, hogy az angliai tapasztalat számára azt erősítette meg, hogy jó úton haladnak, ugyanezt kell folytatni a továbbiakban is.
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!