Hirdetés

Két ezüstérem az országos döntőről

Telekfalvi Krisztina és edzője, Jakócs Zoltán
Fotó: Székelyudvarhelyi ISK

2017. július 10., 22:08

Pitești-en rendezték meg a hét végén a felnőtt és az U23-as korosztályú atléták országos döntőjét, a megmérettetésen részt vett a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub két versenyzője is, Telekfalvi Krisztina és Bálint Noémi ezüstérmes lett.

2017. július 10., 22:08

Bálint Noémi pénteken 100 méter gátfutásban állt rajthoz, hatodik idővel jutott döntőbe, ám a versenyt kisebb térdsérülés miatt nem tudta befejezni. Másnap helyrejött, és távolugrásban végig nagyszerűen teljesítve a felnőtt mezőnyben hatodik, míg korosztályában második helyen végzett. Pitești-en nemcsak az éremszerzés volt a cél, hanem hogy még egyszer teljesítse a korosztályos Európa-bajnokságra szükséges szintet, és ezúttal is sikerrel járt,

5,97 méteres ugrásának köszönhetően készülhet a jövő hétvégén rendezendő olaszországi kontinenstornára.

Bálint Noémi és edzője, Bartus Attila •  Fotó: Székelyudvarhelyi ISK Galéria

Bálint Noémi és edzője, Bartus Attila
Fotó: Székelyudvarhelyi ISK

Hirdetés

„Nagyon meg vagyok elégedve a teljesítményével. Nehéz év után vagyunk, ügyesen összeszedte magát, és hatalmasat küzdve érte el ezt a kiváló eredményt” – összegzett edzője, Bartus Attila. Bálint Noémi múlt héten részt vett a szintén Pitești-en rendezett ifjúsági 1-es Balkán-bajnokságon is, 100 m gáton nyolcadik lett, egy pontot hozott a házigazdának. A pontversenyt Törökország nyerte, Románia pedig a második helyen végzett.

Telekfalvi Krisztina is felállhatott a pitești-i dobogóra, hiszen 1500 méteren korosztályában második helyen végzett (három évvel idősebb társa előzte meg). A mezőny itt is egyszerre volt versenyeztetve, Telekfalvi ötödikként ért célba. Edzője,

Jakócs Zoltán szerint a 18 éves atléta nagyon nehéz és taktikus versenyen érte el ezt a kiváló eredményt.

Az ISK atlétái korábban részt vettek az ugyancsak Pitești-en rendezett ifjúsági 2-es országos bajnokság döntőjén, ahol Bartus Virág 100 m gáton fináléba jutott, végül nyolcadik lett. Gál Rita 100 m gáton tizedik helyen végzett, míg Török Eszter 400 méteren 11., 800 méteren pedig 12. lett.

Országos atlétikabajnokság, 1500 méter: 1. Florina Pierdevară 4:44.38, 2. Lenuța Petronela Simiuc 4:45.75, 3. Cristina Negru 4:48.21, 4. Andreea Pîșcu 4:49.70, 5. Telekfalvi Krisztina 4:56.37.

Távolugrás: 1. Alina Rotaru 6,74 m, 2. Angela Moroșanu 6,66 m, 3. Carmen Toma 6,23 m, 4. Ionela Denisa Luca 6,13 m, 5. Andreea Teodorescu 6,06 m, 6. Bálint Noémi 5,97 m.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!