Az amerikai kosárlabdázónak noha élő szerződése van a Maros KK-val, múlt héten aláírt egy másik megállapodást egy izraeli csapattal. Közben kiderült, hogy a Hapoel Haifáról van szó, ahol már hivatalosan is bemutatták, így a Maros KK egyik alapembernek számító idegenlégiósa nélkül maradt.
A váratlanul kialakult, kellemetlen helyzet kapcsán megkeresésünkre Béres Lóránt, a Maros KK elnöke úgy nyilatkozott, jelenleg is tárgyalásokat folytatnak a játékos ügynökével, illetve az érintett klubbal, és reméli, hogy sikerül mindegyik fél számára kedvező megoldást találni, hogy ne kelljen kérjék Reed felfüggesztését, akinek zárolták a zöldkártyáját (enélkül nem játszhat máshol).
– mondta Béres Lóránt, aki hozzátette, a játékos szerződéshosszabbításának aláírása előtt nehezen mentek a tárgyalások, de nem gondolták volna, hogy időközben meggondolja magát, és máshova igazol.
A klubelnök ismertette, az amerikai helyettesítésére az edzők már keresik a megfelelő játékost az ötödik idegenlégiós hely betöltésére: két-három választásuk is van, és csak napok kérdése, hogy kivel és mikor írnak alá szerződést, azonban ezt kizárólag csak azután, hogy felbontották a Reeddel kötött megállapodást.
Kérdésünkre, hogy az új külföldi játékos érkezésével végleges lesz az együttes kerete, Béres Lóránt közölte, csak kilencven százalékban igen, mivel öt idegenlégióssal kezdik el a bajnokságot, majd ezután döntik el, hogy szükségük van-e a még megengedett hatodik külföldi leigazolására.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!