A koronavírus-járvány miatt hozott intézkedésekről az Agerpres hírügynökség számolt be, Novák Károly Eduárd elnökre hivatkozva. A szövetség közleménye szerint az elnök mellett Traian Goga főtitkár fizetését is 50 százalékosra csökkentették, a szakszövetség alkalmazottai pedig kényszerszabadságra mentek.
A román kormány a rendkívüli állapot idejére átvállalja a munkáltatóktól a munkaszerződés felbontása nélkül ideiglenesen kényszerszabadságra küldött alkalmazottaknak járó, bruttó bérük 75 százalékával egyenértékű juttatás folyósítását, amelynek összege azonban nem haladhatja meg az országos átlagbér 75 százalékát.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!