Korábban nem volt még rá példa, hogy az eseményre két ilyen szintű oktatót hívjanak meg, idén a finn Frey Markus negyedik alkalommal, a francia Pruvost Claude pedig először látogatott Romániába. Hatalmas előrelépés volt tapasztalható a résztvevők számában is, ugyanis az eddigi 30-40 fős átlaghoz képest ezúttal hatvan sportoló érkezett.
A három napon keresztül zajló versenyen különböző kategóriákban tehették próbára magukat az érdeklődők. Péntek délután a kendó kata (formagyakorlat) keretei között két korosztályban indultak versenyzőpárok: gyerek, illetve 14 év fölötti serdülő és felnőtt csoportokban. A szombat délelőtti elméleti és gyakorlati bírói szemináriumot délután az egyéni versenyek követték. Itt öt kategóriában zajlott a mérkőzés a trófeákért: gyerek (12 év alattiak), kis junior (12-14 évesek), nagy junior (15-17 évesek), felnőtt női és férfi csoportok voltak. Az esemény záró akkordja a vasárnap délelőtti csapatverseny volt, külön junior és felnőtt kategóriákkal.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!