A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a második számú kupakiírás első csoportkörének házigazdája volt. Az innen továbbjutó nyolc gárda mellé a Bajnokok Ligájából kieső ugyancsak nyolc együttes került.
Az európai szakszövetség (ETTU) azt már előzetesen közzétette, hogy december közepén a franciaországi Lille-ben rendezi a 2. kör összes meccseit. A tizenhatos mezőnyt pedig négy csoportba sorolták.
A szerda délutáni, luxemburgi sorsolásnál a székelyföldi klub a B csoportba került, ahol a házigazda Metropole TT-t és az olasz ASD TT Santa Tecla Nulvit kapta a BL-ből, illetve az osztrák Paneceo Stockeraut az EK-ből.
A csoportellenfelek erejét tekintve, mindhárom klub komoly nemzetközi rutinnal bír. Az udvarhelyiekre nehéz feladat vár Franciaországban, de a továbbjutás ugyanakkor nem lehetetlen: a kvartettből az első két helyezett kvalifikálja magát az egyenes kieséses szakaszba.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!