Hirdetés

Kellemes meglepetés tippversenyünk díjazása során

Szász Lajos, tippversenyünk győztese
Fotó: Szatmári Bence

2023. január 11., 16:29

Kiértékeltük a 2022-es labdarúgó-világbajnokság alkalmával indított tippversenyünket, átadtuk a díjakat nyerteseinknek. Közel háromezren vettek részt játékunkban, az első tíz helyezett között Erdély szinte minden szeglete képviselve van.

2023. január 11., 16:29

A tippversenyünkben az élen sokáig nem volt változás, aztán az utolsó meccsek eredményei rendesen megkavarták az élmezőnyt, végső győztesünk, Szász Lajos nyolc pontot ledolgozva végzett az élen.

A székelyudvarhelyi játékosunk 206 ponttal lett első, elmondása szerint nem kutakodott az interneten, megérzésből tippelt – akárcsak a többi megkérdezett játékosunk, ez pedig egy 4500 lej értékű Flanco vásárlási utalványt ért neki, amit az ünnepek előtt át is vett tőlünk.

Hirdetés

Második helyezettünk, Molnár Attila Maros megyéből játszott velünk. Az ő díja egy 2520 lej értékű wellnesshétvége 4 fő (2 felnőtt, 2 gyerek) számára Székelyudvarhelyen a Septimiában. Mivel a mezőgazdaságban dolgozik, és most nincs még annyi munkája, így feleségével – akivel közösen vette át a nyereményét – hamarosan be is váltja.

Molnár Attila, tippversenyünk második helyezettje •  Fotó: Szatmári Bence Galéria

Molnár Attila, tippversenyünk második helyezettje
Fotó: Szatmári Bence

A székelykeresztúri Bigyi Csaba végzett a képzeletbeli dobogónk legalsó fokán. Ő kollégáival együtt egy zárt csoportban kezdett játszani a Székely Sport tippversenyén. Míg társainak nem ment annyira jól a játék, Bigyi folyamatosan gyűjtötte a pontokat, így a hajrához érve még jobban odafigyelt a tippelésekre és ez végül a harmadik helyet ért neki – természetesen nagyon örült a Lehel Optikában felhasználható 1000 lej értékű napszemüveg-utalványnak.

Bigyi Csaba, tippversenyünk harmadik helyezettje •  Fotó: Szatmári Bence Galéria

Bigyi Csaba, tippversenyünk harmadik helyezettje
Fotó: Szatmári Bence

A 4–10. helyezettünk fejenként két rekesz sört (40 üveg) és két doboz (24 csomag) szarvasgombás csipszet kap a Csíki Sör jóvoltából.

A hatodik helyezettünk, Kopacz Tibor külföldről vett részt játékunkban, onnan is tippelt és mindössze egy ponttal maradt le a dobogóról. A két ünnep között Csíkszeredában tartózkodott és át is vette nyereményét.

Két nagykárolyi versenyzőnk is volt az első tízben, a Vidi81 nicknevű felhasználónk és Șerban Peneghi, kettejük között a több telitalálat döntött. Peneghi amúgy labdarúgó-játékvezető, sok ismerőse van Székelyföldön. Ő azért választotta a Székely Sport tippversenyét, mert a román nyelvterületen nem talált hasonlót. Nagyon örült, hogy játszhatott nálunk, barátai a nevében már át is vették a nyereményt, amelyet eljuttattak neki a partiumi városba.

És az összefoglalónk végére tartogattuk tippversenyünk legemlékezetesebb történetét.

Kolleganőnk, Tóth Gödri Iringó – a tippverseny teljes mezőnyében rekordnak számító 16 telitalálattal – az ötödik lett, ám az ő eredményeit a versenyszabályzatban leírtak alapján nem számíthattuk bele a végső rangsorba.

Így lett összesítésben tizedik Brebán Alfréd, aki nyereményének felét, egy láda sört és egy doboz csipszet felajánlott Iringónak.

Iringó közösségi oldalán számolt be a nem mindennapi eseményről. „…egy kis epizód a múlt hetemből, amit majdhogynem megkönnyeztem, s visszaadta a hitem az emberiségben. Történt ugyanis, hogy 6. lettem a Székely Sport vb-s tippversenyén, de mivel a cégcsoport alkalmazottja vagyok, nem járt nekem az első 10 személyt illető nyeremény, a 2 láda sör és 2 doboz csipsz. Ez nem érdekelt, boldog voltam én az eredménnyel (el is dicsekedtem vele), ám egyszercsak megszólalt a telefonom, ismeretlen szám hívott.

Az úriember azért hívott, mert szerinte megérdemlem, és mert tulajdonképpen nekem köszönheti, hogy egyáltalán nyert valamit, így felét átadja nekem.

Tiltakozni sem volt időm, mondta is, hogy a láda sör s a csipsz vár a szerkesztőségben, egészségemre. Én meg azt mondom, hogy az ő egészségére! És tényleg annyira jó megtapasztalni, hogy vannak ilyen emberek: szebbé tette a karácsonyom – nem a sör, hanem a gesztus miatt!

Összességében tehát egy újabb sikeres tippversenyen vagyunk túl, köszönjük játékos kedvű olvasóinknak a kitartást. Jövőre az Európa-bajnoksággal folytatjuk, hasonlóan értékes nyereményekkel és legalább ennyi játékossal.

Köszönjük!

Tippversenyünk végeredménye
1. Laoce 206 pont/10 telitalálat
2. Molnar Attila 205/11
3. Csaba Bigyi 200/12
4. Zoltan Szabo 200/10
4. Zoltano 200/10
#. tgiringo 199/16
6. Tibor Kopacz 199/12
7. Vidi81 198/12
8. Serban Peneghi 198/11
9. Barnus Gere 198/10
10. Fredi_tippmixer 197/10

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!