Jelentkezhetnek 8 és 16 év közötti gyerekek. A résztvevőket Csikány Mihály kardvívóedző oktatja, akiről fontos megemlíteni, az Amerikai Egyesült Államok utánpótlás-válogatottjának edzője, kilencszeres magyar bajnok, világbajnoki bronzérmes.
A július 10. és 15. (hétfő-szombat) között zajló táborban minden nap reggel 9-től 17.30-ig tart az edzés. Szombaton 10 és 17 óra között záróversenyt rendeznek meghatározott időkeretekben: körmérkőzés, ötös csörte délelőtt (egyenes kiesés), a végén díjkiosztás.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak, nemcsak a verseny napján. A táborba harminc résztvevőt tudnak fogadni.
„Amit én mindig is szerettem volna elérni munkám által, az hogy tanítványaimnak sikerüljön túlszárnyalni mindazokat a sikereket, amiket én, mint aktív vívó átéltem és elértem. Nagyon büszkén mondhatom, hogy a kemény munka, kitartás, szorgalom, meghozta gyümölcsét, s világkupa-versenyekről arany, ezüst és bronzérmekkel térhettünk haza” – fogalmazott Csikány Mihály.
A tábor hozzájárul a gyermekek intenzív mozgásfejlesztéséhez, a koncentráció és állóképesség erősítéséhez, a fegyelem és a csapattársak iránti bizalom növekedéséhez, továbbá az edzéseknek köszönhetően javul az azonnali helyzetfelismerés és döntés képessége a sikeres akció véghezviteléhez.
Jelentkezni július 8-ig vagy a helyek beteltéig lehet a remetei községháza ügyfélszolgálatán, a 0266-352 101-es telefonszámon vagy az office@gyergyoremete.ro email címen.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!