HIRDETÉS

Karate: bronzérem az első nagy versenyről

Ez volt az első komoly megmérettetésük a gyergyóiaknak
Fotó: Kiss Károly

2020. február 25., 11:02

Bronzérmet nyert a gyergyószentmiklósi Lázár Eszter a shotokan karate Európa-bajnokságon. Ez az első nagy eredménye a Gyergyói Karate Klubnak.

2020. február 25., 11:02

Nagyváradon rendezték meg a hétvégén a Transylvania Grand Prix elnevezésű nemzetközi viadalt, amely egyben az Európai Shotokan Karate Szövetség (ESKU) által szervezett Európa-bajnokság is volt.

A Gyergyói Karate Klub öt versenyzővel indult, akik közül ketten túljutottak az első fordulón, és egyikük, Lázár Eszter a 8–9 évesek kata (formagyakorlat) versenyében egészen a dobogóig menetelt.

Edzője, Kiss Károly 4 danos karatemester, egyben a klub vezetője elégedetten értékelt. Elmondta, ez volt az első komoly versenye az egyesületnek, ahol több mint kétezer sportoló mérte össze képességeit, kategóriánként több mint harminc induló volt. Ilyen erős mezőnyben érte el ezt a kiváló eredményét Lázár Eszter.

Ahhoz képest, hogy még négyéves sincs a Gyergyói Karate Klub, ez a siker nagyon nagy dolognak számít. Ebben a sportban legalább négy évet kell dolgozni, edzeni ahhoz, hogy bármilyen komolyabb eredményre számíthasson valaki. Ezek szerint valamit jól csinálunk”

 – nyilatkozta hozzá Kiss Károly.

A GYKK jelenleg hatvan karatézó gyerekkel foglalkozik, közülük tizenöten tartanak ott, hogy kisebb, megyei szintű versenyeken már megmutathatják magukat, és öt-hat karatéka készül már országos szintű viadalokra. Mostantól már rendszeresen ott lesznek a rangos bajnokságok mezőnyében.

HIRDETÉS

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Meglepetés: az észak-macedón bajnok kettős győzelemmel búcsúztatta az FCSB-t

Megtörtént az, amire a sorsoláskor kevesen gondoltak, Észak-Macedónia bajnoka, a Shkëndija kettős győzelemmel búcsúztatta a román aranyérmes FCSB-t a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.

A magyar hokiválogatott és a Hydro Fehérvár is ott lesz a gyergyóremetei pályaavatón

Magas színvonalú jégkorongtornával indul a hokiszezon: Magyarország válogatottja, a Hydro Fehérvár AV19, a Cracovia Krakow és a házigazda Gyergyói Hoki Klub csap össze augusztus 30-án és 31-én a Remete Ice Aréna avatóján.

Székelyhon

Menet közben hagyta el két kocsiját a vonat, az utasok a mezőn rekedtek

Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.

`
Krónika

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is

A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Krónika

Egyre gyakoribb jelenség: egyszerűen továbbállnak a vendégmunkások

Egyre több ázsiai vendégmunkást foglalkoztató romániai munkáltató szembesül egy kényes és gyakran nem egyértelmű jogi problémával: mi történik abban az esetben, ha egy nem uniós állampolgár illegálisan elhagyja Romániát?

Főtér

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

Ez is érdekelheti

Újabb döntők a vizes vb-n, indul a Szuperliga negyedik fordulója

Kora délután újabb döntőket rendeznek a szingapúri vizes világbajnokságon, este két mérkőzéssel elkezdődik a labdarúgó Szuperliga negyedik fordulója. Kerékpározás, tenisz és golf szerepel még a pénteki sportkínálatban.

Felkerült Gyergyócsomafalva a teqballtérképre

Négy évvel ezelőtt szabadidős tevékenységnek indult a teqballozás Gyergyócsomafalván. A helyi Hiúz Sportegyesület kitartó munkájának köszönhetően fejlődött a csapat. Ezen a héten otthont adtak az ifjúsági Európa-bajnokság harmadik selejtezőtornájának.

Három magyar és három román focicsapat harcol a továbbjutásért – a csütörtöki sportműsor

Az Európa Liga és a Konferencia Liga selejtezőinek visszavágóját rendezik Európa-szerte. Eldől, hogy ki marad talpon, az egyik felől a Paks, a Puskás Akadémia és a Győr, a másikon a Kolozsvári CFR, a Kolozsvári U és az U Craiova játszik mérkőzéseket.

Rajtra kész a 19. Székelyföldi Körverseny – nemzetközi mezőny, fesztivál és forgalomkorlátozások

Amatőr futammal és fesztivállal is bővül az idén 19. kiírásához érkezett Székelyföldi Kerékpáros Körverseny. A háromnapos esemény során rangos nemzetközi mezőny versenyez, a közönséget pedig gazdag programkínálat várja.

Tájbringások hódították meg Felcsíkot

Felcsík dombjai és erdei adtak otthont a tájbringások hétvégi erőpróbájának: a Székelyföld Open országos bajnoki és Magyar Kupa-futamként is izgalmas csatákat hozott – a székelyföldi versenyzők több kategóriában diadalmaskodtak.

Nem bírt a Gloriával, idén is ezüstérmes a Sepsi-SIC

Hazai pályán is hatalmasat küzdött a Sepsi-SIC, de a besztercei csapatot nem lehetett megfogni a férfi asztalitenisz Szuperliga döntőjében. A sepsiszentgyörgyi fiúk így is hatalmas eredményt értek el, akárcsak tavaly, idén is az ezüst került a nyakukba.

Pókcsípés miatt került kórházba a marosvásárhelyi mellúszó, veszélyben a vb-szereplése

Egy szingapúri pók csípése állította meg a magyar válogatott egyik alappillérét, a marosvásárhelyi Fángli Henriettát. A betegsége miatt a vegyesváltó sem indulhatott el, a folytatás pedig bizonytalan.

Továbbjut a Fradi a BL-ben, fordít az FCSB? – szerdán a tévében

Folytatódik a vizesvébé Szingapúrban, a sznúkerverseny Sanghajban, a vívóvébé Tbilisziben, este pedig kiderül, az FCSB fordít-e a Shekndija ellen, a Fradi megőrzi előnyét a Noával szemben a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Világrekorddal nyerte a csibai lovasíjászversenyt Csíszér Ivett

Minden idők legjobb női pontszámát érte el Csíszér Ivett a Csibában rendezett WFEA nemzetközi versenyen: a székely lovasíjász 310,94 ponttal világrekordot állított fel, Zafír nevű lovával.

Közelharc az FK-jegyekért, finomhangolás a Sepsi OSK játékában – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! aktuális adásában szó esik az FK Csíkszereda szuperligás meccseiről és tanulságairól, a rajt előtt álló 2. Liga kulisszatitkairól, az Erste ligás átigazolásokról, a vizes-vb tanulságairól, valamint a sportmarketing hiányosságairól.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!