Nehéz mérkőzésre számít pénteken 18 órától a marosvásárhelyi együttes vezetőedzője, Lucian Nicușan. A klub Facebook-oldalának úgy nyilatkozott, hogy a 2. Ligában tapasztalt játékosokkal rendelkező ellenféllel találkoznak, de ha sikerül ugyanolyan jól játszaniuk, mint legutóbbi barátságos meccseiken, megszerezhetik a három pontot.
A marosvásárhelyi csapat három tesztmérkőzést játszott hazai pályán a felkészülési időszakban. Az élvonalban szereplő FK Székelyudvarhely és a Csíkszeredai Imperial Wet ellen sokáig tartotta a lépést, de végül kikapott, legutóbb viszont fölényesen, tizenhárom góllal verte a szintén másodosztályos Gyergyószentmiklósi Intert.
A szakvezető közölte, elégedett a rendelkezésére álló játékoskerettel, amellyel egyértelmű céljuk, hogy már ebben az idényben feljussanak az élvonalba.
Mint ismert, a VSK keretét többségben azok a fiatal marosvásárhelyi futsalosok alkotják, akik az előző két idényben a megszűnt City’us színeiben bőséges tapasztalatot szereztek az 1. Ligában.
Melléjük pedig csatlakozott néhány rutinosabb játékos is, akiknek hozzájárulásával az együttes teljesítheti célkitűzését. Lucian Nicușan a bajnoki erőviszonyokkal kapcsolatban megjegyezte, több versenyképes csapat is található a mezőnyben, úgymint Buzău vagy Kézdivásárhely, így csapatának nem lesz egyszerű feladata, de sok munkával meg tudják szerezni az első helyet.
Teremlabdarúgás, 2. Liga, 1. forduló:
Ceahlăul Piatra Neamț–Marosvásárhelyi VSK – pénteken 18 órától
Fortius 2014 Buzău–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó – vasárnap 16 órától
Segesvári Pro Tineret–Kézdivásárhelyi SE – vasárnap 17 órától
Remetei Kereszthegy–Pro Academy Fălticeni – halasztva
a Galaci United II. szabadnapos lesz.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!