Új igazolást jelentettek be szombaton a Brassói Coronánál, a „farkasok” 29 éves kanadai hátvéddel, Josh McFaddennel erősítették meg játékoskeretüket.
A 185 centiméteres, 91 kilós légióst nagyon energikus, jó lövőerejű védőként mutatja be a brassói klub honlapja, amely megjegyzi, hogy az új szerzemény képességeire 2012-ben egy felkészülési tábor alkalmával a Florida Panthersnél is felfigyeltek.
McFadden végül nem jutott el az NHL-ig, ám a Párducok fiókcsapatainál szerepelt az alacsonyabb osztályú AHL és ECHL ligákban.
Egy év kihagyás után 2016-ban hazája egyetemi bajnokságában folytatta pályafutását, majd a 2018/19-es idényre a brit pontvadászatban (EIHL) érdekelt Sheffield Steelershez igazolt: 51 mérkőzésen 27 pontot (6 gól + 21 assziszt) jegyzett. A keret másik két kanadai játékosa, Cody Carlson, illetve a nemrég megszerzett Carlo Finucci szintén megfordult Nagy-Britanniában.
McFadden a legutóbbi szezonban ismét váltott, a német másodosztályú EV Landshuthoz szerződött, de csak nyolc meccsen lépett jégre a DEL 2-ben.
Az új védő a brassói csapat huszadik bejelentett játékosa a következő szezonra, és Carlson, Finucci, Tomas Klempa, valamint Albert Zagidullin mellett jelenleg ő az ötödik légiós.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!