Hirdetés

Júliusban jubilál a Hargita Gyöngye Rali

Szokás szerint a Kossuth Lajos és a II. Rákóczi Ferenc utcákban lesz a szervizpark
Fotó: Barabás Ákos

2017. június 15., 11:17

Huszonötödik kiírásához érkezett a Hargita Gyöngye Rali. Az országos ralibajnokság ötödik fordulóját július 13–15. között rendezik meg Székelyudvarhelyen és környékén. Az egy hónap múlva kezdődő autóverseny részleteiről Ferencz Csaba főszervezővel beszélgettünk.

2017. június 15., 11:17

Nem változnak a helyszínek, így tavalyhoz képest idén is ugyanazokon a szakaszokon fognak száguldani a raliversenyzők. Július 13-án, csütörtökön este megszokott helyén, a Márton Áron téren lesz a csapatbemutató és a hivatalos megnyitó. Pénteken reggel az adminisztratív és technikai gépátvételt követően 9 órakor kezdődik a shakedown, a pályát idén is a város határától Farcád felé határozták meg a szervezők. Délután fél háromkor kezdődik a rali, a versenyzők a bucsini gyorsaságin kezdenek, majd teljesítik a libáni szakaszt.

Este héttől rendezik a Hargita Gyöngye Rali leglátványosabb szakaszát.

Hirdetés

A Dietrich Árpád nevét viselő szuperspeciális visszaköltözik két évvel ezelőtti helyére, azaz a városi kórház és az állami rendőrség épületei körül fognak száguldani az autók. Szombaton pedig háromszor teljesítik a patakfalvi, a homoródszentpáli és a lövétei gyorsasági szakaszt. A géppark a Kossuth Lajos és a II. Rákóczi Ferenc utcában lesz, az össztáv pedig 121 kilométer.

Idén is látványos útrészeken száguldoznak a versenyautók •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Idén is látványos útrészeken száguldoznak a versenyautók
Fotó: Barabás Ákos

„A versenyzők és sok néző is kérte, hogy térjünk vissza a szuperspeciális régi helyére, így engedtünk a pozitív nyomásgyakorlásnak. »Biztonság mindenekelőtt« a mottónk, ezért kicsit megváltoztattuk a pálya konfigurációját. Amikor a szakasz végén jönnek ki a rendőrség mellett és térnek jobbra a körforgalomban található cél felé, a versenyzőknek az út közepén található hordót ismét meg kell kerülniük” – mondta a szuperspeciális szakaszról Ferencz Csaba.

A főszervező szerint érződik, hogy idén két hónappal korábban, nyáron rendezik a Hargita Gyöngye Ralit, ám az idő szorítása nem befolyásolja az előkészületeket. „Mindenképpen készen leszünk a rajtig.

Most optimalizáltuk a dolgokat, így nem szakítjuk ketté a mezőnyt, továbbá a média és a nézők számára is sokkal elérhetőbb lesz a verseny.

A tapasztalatokból tanulva idén a rajt előtt egy héttel végigmegyünk a pályákon, és jelzőtáblákat helyezünk el a kanyarokban. Tavaly rendeztük az első aszfaltversenyünket, és a kőkihordásokkal meggyűlt a bajunk, így idén a Hargita Megyei Tanács szakembereinek koordinálásával táblákat helyezünk el ott, hogy ne lehessen levágni a kanyarokat” – tette hozzá Ferencz.

Jövőre bővülnének

Idén sincs Csíkszereda környéki szakasz a rali programjában, a főszervező szerint próbáltak arrafelé is terjeszkedni, ám egyelőre nem találtak olyan útvonalat, amit be tudtak volna építeni a verseny körforgásába. „Nagy a nyomás a raliszövetség részéről, hogy minél kompaktabb versenyeket rendezzünk, ezért nagyon nehéz más régiókat is bevonni. Próbálkoztunk, de egyelőre nem tudtuk bevonni a csíki régiót. Vannak ott olyan aszfaltozott utak, amiket majd be tudunk venni a versenybe, jövőre teljes megyeszinten képzeljük el a Hargita Gyöngye Ralit” – vázolta a helyzetet.

A részvételt tekintve 2016-ban hatvan induló versenyzővel Jászvásár után (61) országos szinten második helyen végzett a Hargita Gyöngye Rali. A főszervező szerint idén még többen indulnak majd, mások mellett a korábbi nyertes Botka Dávid is jelezte, hogy ott lesz a rajtnál.

A szuperspeciális szakasz visszaköltözök a vasútállomás környékére •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

A szuperspeciális szakasz visszaköltözök a vasútállomás környékére
Fotó: Barabás Ákos

„Az időpontot is úgy választottuk ki, hogy a környező országokban ne legyen olyan verseny, ami befolyásolná a részvételt. A ralin lesz Historic verseny is, amelyen megmutatjuk a közönségnek azokat az autókat, amelyekkel évtizedekkel ezelőtt a legmagasabb szinten raliztak. Továbbá jubileumi versenyünk lesz, így természetesen meglepetéssel is készülünk a huszonötödik kiírásra” – folytatta Ferencz Csaba.

Technikai fejlesztésekkel is készülnek

Az újítások sem maradnak el, a szervezőbizottság tárgyalást folytat egy helyi rádióval, ahol élő bejelentkezésekben a gyorsasági szakaszokon végigmenő versenyzők élménybeszámolóit hallhatjuk majd, és amennyiben a technika megengedi, a Facebookon élőben szeretnék közvetíteni a versenyt.

Továbbá a főszervező reményei szerint egy ingyenes, mobileszközökre kifejlesztett applikációval is lehet majd követni a rali eseményeit.

„Tavaly tértünk át murváról aszfaltra, most ezt kell megszilárdítanunk, hogy minden jól működjön, utána pedig gondolkodhatunk azon, hogy hova lehetne fejleszteni az egészet. Hosszú távú célunk, hogy az Európa-bajnokságba is becsatlakozzunk a Hargita Gyöngye Ralival” – zárta a beszélgetést a főszervező.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker Besztercén: Kerekes Éváék már a budapesti négyes döntőről álmodnak

Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

`
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Ez is érdekelheti

PSG–Liverpool és Barca–Atlético, kézi BL – a szerdai sportműsor

Újabb két negyeddöntőt rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A női kézilabdázóknál mind a magyar, mind a román válogatott mérkőzést játszik. A Szeged a legjobb nyolc közé juthat.

Világkupán remekelt, itthon aranyérmet gyűjtött be a székelyudvarhelyi asztaliteniszező

Kiemelkedő időszakon van túl Toró Dávid, a székelyudvarhelyi fiatal asztaliteniszező a nemzetközi és a hazai porondon is dobogóra állt az elmúlt napokban.

Real Madrid–Bayern München sztárpárharc kedden a BL-negyeddöntőben

Következnek a negyeddöntők a labdarúgó Bajnokok Ligájában, kedden este a Real Madrid és a Bayern München csap össze a párharc első mérkőzésén. A másik találkozón a Sporting és az Arsenal játszik, a műsorban még két egyéni és három csapatsportág található.

Két aranyéremmel tette le a névjegyét a Román Kupában a Godako

Csiki Róbert első felnőtt országos aranyérmét szerezte meg, Buzás Róbert pedig az U19-es korosztályban utasította maga mögé a teljes mezőnyt. Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub látványos teljesítményt tett le az asztalra.

Fiatalítás, rövid felkészülés, komoly célok: kezdődik a világkupa a magyar vízilabda-válogatottnak

Hétfőn kezdi szereplését a férfi vízilabda-válogatott a világkupa selejtezőjében, ahol az A-csoportban sorrendben Görögország, Hollandia és Szerbia vár a csapatra. A torna nemcsak az eredmények, hanem a jövő építése szempontjából is kiemelt jelentőségű.

Képernyőn az FK Csíkszereda kiszállása, a labdarúgásé a főszerep – a hétfői sportműsor

Fontos lépést tehet a bennmaradás felé az FK Csíkszereda, amely a Petrolul otthonában lép pályára a Szuperliga alsóházi rájátszásában. A Kolozsvári CFR az oltyánok vendége lesz, de a kínálatban tenisz, kerékpár és vízilabda is szerepel.

Foci, tenisz és kupadöntők – vasárnap a tévében

Eseményekben és sportágakban is gazdag a húsvétvasárnap, folytatódnak a focibajnokságok, tenisztornák érnek véget, döntőznek a kosárlabda Magyar Kupában, este pedig két rangadó vár ránk: Fenerhahce–Besiktas és Inter–AS Roma.

Pályán a Sepsi OSK és a Real Madrid, Atlético–Barca csata – szombaton a tévében

Gazdag a szombati kínálatunk: az FK női csapata Konstancán, a Sepsi OSK Vajdahunyadon rangadózik, a vásárhelyi és a szentgyörgyi futsalosok egymással játszanak, a Sepsi női kosarasai a döntőért lépnek pályára, akárcsak a topbajnokságok sztárjai is.

A Godako sportolói uralják az ökölvívó Román Kupát

A napokban zajlik Brăila városában az ökölvívó Román Kupa, ahol az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub versenyzői is versenybe szálltak. Az U19-es és felnőtt mezőnyben is a legfényesebb érmekért küzdenek.

Kulcscsonttörés miatt csúszik a szezonstart, Ördög Zoltán a visszatérésre fókuszál

A kulcscsonttörésből lábadozó háromszéki motoros, Ördög Zoltán 15 éves pályafutása első komolyabb sérülése miatt kihagyni kényszerül a szezon első felét. Jelenleg a pihenésre fókuszál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!