A világranglista-pontokat is adó korosztályos cselgáncstornán ezúttal a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub három növendéke indult: Simon Tege, Tamás Gábor és Pál Norbert a román korosztályos cselgáncsválogatott tagjaként méretkezett meg a népes mezőnyben.
A legjobb eredményt Simon Tegének sikerült elérnie, Veres László tanítványa a 60 kilogrammos súlycsoportban előbb cseh, holland és német ellenfélen lépett át, majd az elődöntőben alulmaradt a későbbi győztes ukrán Khazar Hejdarovval szemben.
A bronzéremért egy másik ukrán versenyzővel, Vlagyiszlav Matvicsukkal kellett megküzdenie, itt már nem hibázott és ismét felállhatott a rangos nemzetközi sorozat dobogójára. Tege tavaly az Európa-kupa csehországi állomásán diadalmaskodott, idén a lengyelországi Bielsko-Białában pedig hetedik lett.
A szintén 60 kilogrammos kategóriában érdekelt Tamás Gábor a harmadik fordulóban, míg Pál Norbert (73 kg) az első körben búcsúzott az ifjúsági Európa-kupa-sorozat győri viadalán.
Végeredmény: 60 kg (49 induló): 1. Hazar Hejdarov (ukrán), 2. Alekszi Gulua (grúz), 3. Simon Tege (romániai), 3. Makszim Zincsuk (ukrán).
A Sepsi OSK hátrányból fordítva 3–1-re legyőzte a Kolozsvári CFR-t szombaton a Szuperliga 9. fordulójában. A háromszékiek a botoșani-i kudarcra adott válaszként értékelték a sikert, Marius Șumudică viszont úgy vélte, csapata saját magát verte meg.
Az FK Csíkszereda újabb vereséget szenvedett, ezúttal az éllovas Bukaresti Dinamo ellen. Eppel Márton szerint túl könnyen kapták a gólokat, Szabó István pedig bízik benne, hogy a válogatott szünet után már egy más arcú csapatot láthatnak a szurkolók.
Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!