Hirdetés

Jubileumi ünnepséget tartott a Csíkszeredai ISK

Ünnepelt az ISK. Volt sportolók, tanárok és vendégek emlékeztek
Fotó: Gábos Albin

2018. június 11., 10:23

Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte a hét végén a Csíkszeredai Iskolás Sportklub: a székelyföldi sport utánpótlásának nevelésében fontos szerepet betöltő klub jubileumi ünnepségén az eltelt évekre emlékeztek. A tanintézmény 1968 utáni főbb eseményeit, eredményeit sporteszköz- és fotókiállítással tették emlékezetesebbé.

2018. június 11., 10:23

Göröngyös utat járt végig az Iskolás Sportklub nevet viselő intézmény: alakultak és szűntek meg szakosztályok, többször költözött a székház, az utóbbi években pedig minimálisra faragták a költségvetésünket.

Ötven év, több ezer sportoló

„De kitartottunk, és kemény munkával követendő tanintézményként néznek fel ránk a romániai testvériskolák. Ötven év alatt több ezer fiatal csíki sportoló szerzett érmet az országos bajnokságokon, került be az ifjúsági és felnőtt válogatottakba, vitte Csíkszereda és az ISK jó hírét. Az idősebbek még emlékeznek az alakulásra. 

A ’60-as évek második felében Bálint Ákos tartományi szaktanfelügyelő javasolta, hogy alakuljon meg a Csíkszeredai ISK, ő nevezte ki Jónás Bélát igazgatónak.

Jónás Béla volt iskolánk első labdarúgóedzője. A jégkorongnál Antal Zsombor, az alpesi sízőknél Silló Géza, a sífutás-biatlonnál Borbáth István Ágoston, gyorskorcsolyában Molnár Antal, cselgáncsban pedig Tánczos-Gál József volt az iskola első edzője. A műkorcsolya-szakosztályt Rákosi-Seiwart Éva indította el, de hamarosan jött Löffler Mária. A röplabdaszakosztálynál Pogonyi György, a vívásnál pedig Dabóczi Jenő volt az első edző. A női kézilabdát Fülöp László, az atlétikát Barabás Domokos, a kosárlabdát Lászlófy Botond, a szánkót pedig Costel Țigănuș oktatta elsőként az ISK-nál” – mondta ünnepi beszédében Márton Simon igazgató.

Hirdetés

Tanárok, szakosztályok

Az elmúlt ötven esztendőben nyolc igazgatója volt az iskolának. 1968 és 1975 között Jónás Béla, 1975 és 1982 között Nagy András, 1982 és 1986 között Borbáth István Ágoston, 1986 és 1988 között Mezey Imre, 1988 és 2002 között pedig Dorin Grosu vezette a sportiskolát. 2002 és 2004 között Janovits Endre volt az igazgató, 2004-től Márton Simon, 2017-ben pedig egy rövidebb ideig Gecse Izabella töltötte be az igazgatói tisztséget. Az évek során, különböző periódusokban hét aligazgatója volt az ISK-nak: Pogonyi György, Nagy András, Borbáth István Ágoston, Janovits Endre, Márton Simon, Péter Árpád és Csizmás Judit.

Ötven esztendő alatt több mint száz tanár és edző készítette fel az ISK sportolóit, csapatait.

Közülük többen már nem élnek, az elhunyt edzőkre – Biró Ilona, Molnár Antal, Jónás Béla, Bónis Ferenc, Tánczos-Gál József, Ferencz János, Dósa Elek, Eugen Mărcuș és Kósa Endre – egy perc néma csenddel emlékeztek.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Elhangzott, hogy jelenleg alpesi sí, cselgáncs, műkorcsolya, gyorskorcsolya és short-track, sífutás, biatlon és jégkorong szakosztályai van az ISK-nak, de az elmúlt ötven esztendőben oktattak – rövidebb-hosszabb ideig – női kézilabdát, atlétikát, vívást, labdarúgást, szánkósportot és röplabdát is.

Sporteszköz- és fotókiállítás

A Csíkszeredai ISK Taploca utca 20. szám alatti székházában, a dzsúdóteremben kedden 18 óráig tekinthető meg a jubileumi ünnepségre készített sporteszköz- és fotókiállítás. Minden érdeklődőt szeretettel várnak 9 és 18 óra között.

Ünnepi beszédek

Az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában megtartott ünnepség elején Márton Előd műsorvezető elszavalta Perre de Coubertin Óda a sporthoz című versét, a biatlonista Laczkó Evelin Viven pedig gitárelőadással kedveskedett az egybegyűlteknek.

Márton Simon igazgató ünnepi beszédét követően Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, a Hargita megyei önkormányzat részéről Szőcs-Mátyás István vezérigazgató, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő, Silviu Edi, a Román Sí- és Biatlonszövetség főtitkár-helyettese és Tánczos Barna szenátor osztotta meg ünnepi gondolatait, adott át okleveleket, emlékplaketteket.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A volt sportolók nevében Tófalvi Éva elevenítette fel „sportiskolás” emlékeit, a sífutók és biatlonisták nevében Borbáth István Ágoston, a jégkorongsportról Mezey Imre, a gyorskorcsolyáról Bogyó Mária, az alpesi síről id. Bíró Tibor, a cselgáncsozók részéről pedig Dániel Albert foglalta össze az elmúlt ötven év történéseit.

Az ISK vezetősége díjazta azokat a tanárokat és edzőket, akik nyugdíjasként tértek vissza az ünnepségre, az iskola alkalmazottai pedig – meglepetésként – egy emlékplakettet adtak át az intézmény két vezetőjének, Márton Simon igazgatónak és Péter Árpád aligazgatónak.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!