Az elmúlt héten a Hunyad megyei Kosztesden zajlott az országos hard enduro bajnokság első fordulója. Nagyszámú versenyző gyűlt össze, több mint 130-an sorakoztak fel a rajtnál, a mezőnyben sok külföldi pilóta szerepelt.
A négynapos versenyen a Pro kategória élén a bajnoki címvédő Józsa Norbert Levente nagy csatát vívott a Bukaresti Go Racing klub fiatal reménysége, Ott Kornel Jr. ellen. A korondi motoros az első és a harmadik versenynapon diadalmaskodott, míg Ott a második és a negyedik futamon bizonyult a legjobbnak.
Végül a tapasztalat döntött, Józsa Norbert 1 perc, 32 másodperces előnnyel megnyerte az első bajnoki fordulót.
Fiatal vetélytársa közel volt a meglepetéshez és bebizonyította, hogy komolyan kell számolni vele a szezon folytatásában. A dobogó harmadik fokán Vlad Hămbășan, az ACS Poiana Ruscă versenyzője végzett.
Győzelméért a székelyföldi pilóta 110 pontot gyűjtött, Ott Kornel Jr. 100, Vlad Hămbășan 90 ponttal zárt. A hard enduro bajnokság összesen hat etapot tartalmaz, a következő futamot május 6–9. között a szintén Hunyad megyei Gyalár településen rendezik. Ezenkívül több kisebb versenyt is lebonyolítanak, de ezeknek eredményei nem számítanak bele a ranglistába.
A Kolozsvári Master Bike csapatának színeiben versenyző Józsa Norbert Levente tízszeres román hard enduro bajnoknak vallhatja magát. A szezont megelőzően a Székely Sportnak elárulta, idén egyértelmű célja, hogy zsinórban a tizenegyedik aranyérmét szerezze meg a bajnokságban.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
Csütörtökön rajtol a labdarúgó-világbajnokság. A romániai közvetítési jogokkal az Antena rendelkezik, amely a torna mind a 104 mérkőzését élőben sugározza. Az M4 Sport is nagy dobásra készül, igaz, mi abból valószínűleg nem sokat látunk majd.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!