December közepén tartották azt a válogatót, amelyen az ország számos klubjának képviseletében a 16 év alatti röplabdázók vettek részt. A cél az, hogy kialakítsák a korosztályos román női válogatott keretét, amelyre a következő időszakban komoly kihívások várnak.
„Az egész országból összesen 120 játékos szerepelt a bukaresti válogatón, amely tíz napig tartott. Közülük egyelőre húsz röplabdázót válogattunk ki, de a szelekció tovább tart, ugyanis jövő tavasszal még lesz egy toborzó a keret véglegesítése érdekében” – fejtette ki a vezetőedzői feladatokkal megbízott Bokor István a Székely Sport megkeresésére.
A Marosvásárhelyi Egyetemi Sportklub (CSU Medicina) élvonalban szereplő női röplabdacsapatának másodedzője az elmúlt években más korosztályoknál is tevékenykedett szövetségi trénerként.
Elmondása szerint az U16-os válogatott irányítása nagy lehetőség számára, és úgy véli, ezzel a megbízással elismerik az előző években végzett munkáját.
A nagybányai származású szakvezető nagy tapasztalattal rendelkezik a romániai utánpótlás-nevelésben, kiemelkedő eredményeket ért el az országos serdülő és ifjúsági bajnokságokban, a marosvásárhelyi klub vezetőedzőjeként több bajnoki címet is szerzett.
Bokor István közölte, még korai a célkitűzésekről beszélni, az U16-os válogatottat ugyanis 2025 januárjára kell versenyképessé tenni.
Ekkor rendezik az Európa-bajnoki kvalifikációt, de előtte jövő nyáron a Balkán-bajnokságon is szeretnének helytállni.
Mint megjegyezte, ebben a korosztályban Romániának két kiemelkedő és tehetséges játékosa van, Raisa Enescu Olaszországban készül, míg Bianca Cucu Konstancán nevelkedik. „A nehézség az edzői stáb számára, hogy melléjük olyan játékosokat válogassunk ki, akik segítségére lesznek a csapatnak, de ha ez sikerül, nagy célokat is kitűzhetünk magunk elé” – fogalmazott Bokor István.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!