A vetélkedőt a 12 éven aluli, 2010 után született kis sízők számára írták ki, négy korosztályban.
A Csíkszeredai ISK Csizmás Judit tanár-edző által felkészített csapata több kiváló helyezést ért el az országos szintű versenyen. Rahău Hanna két második hely, Fekete Emma egy első és egy második, Tóth Boglárka pedig egy harmadik hellyel büszkélkedhet. Részt vettek a legkisebbek is: Fekete Lilla Ágnes, Xántus Koppány, Balázs Mátyás, Zsók Rebeka, Incze Eszter, Incze Boglárka, Tankó Hanna, Adorjáni-Szabó Dóra, Várday Soma, Püsök Dániel, Püsök Melinda és Bakó Panna, akik életük első nagyobb megmérettetésükön a középmezőnyben végeztek.
A székelyudvarhelyi Nagy Norbert Ski csapatából Balogh L. Mátyás egy első és egy második helyet szerzett, Szabó Zsolt pedig ugyancsak második lett korosztályában. Péter Szabolcs pedig élete első versenyén az előkelő ötödik helyen zárt, míg Péter Szilárd és Páll László a középmezőnyben végeztek.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!