Kedden délelőtt, igencsak szokatlan időpontban, 10 órai kezdettel rendezték a férfi asztalitenisz Szuperliga harmadik játéknapjának mérkőzését a Temes megyei Újszentesen. Az újonc, a helyi SK a tavalyi ezüstérmest, a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK együttesét látta vendégül.
Az edző, György István nem változtatott, a megszokott kezdő hármast nevezte. György Szilárd indította a bajnoki találkozót Horea Ursuț ellen. Végig az udvarhelyi asztaliteniszező akarata érvényesült a fiatal, 19 éves ellenfelével szemben. Igaz, hogy az első játszma végén fordítania kellett Szilárdnak, de aztán a rákövetkező kettőt elég simán hozta, így 1–0-ra vezetett csapata.
A második párban Sebastian Loso még annyi időt sem töltött az asztal mellett, mint társa. A svéd sportoló játékára nem igazán volt semmiféle válasza Bogdan Badeának. Itt is 3–0 lett az eredmény.
Tamás Szabolcs összecsapásán is rendre a „Nagyon jó!” megjegyzés hangzott el a tréner szájából. Ez a mérkőzés sem hozott izgalmakat, szintén 3–0-val ért véget.
Az ország leggazdagabb községében – ahol az utóbbi években komoly befektetések történtek, sportcsarnok és stadion is épült, focicsapatuk van a 2. Ligában – érvényesítette a papírformát a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK, így már a sokkal nehezebb feladatra koncentrálhat, péntektől vasárnapig a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepel a csehországi Brodban.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!