Hirdetés

Javított helyezésén a szatmári motoros a Dakar Ralin

Fotó: Rally Zone

2022. január 03., 16:13

A spanyol Juan Barreda Bort nyerte a szaúd-arábiai Dakar Rali hétfői második szakaszát a motorosok mezőnyében. A szatmárnémeti Gyenes Emánuel javított helyezésén az első etaphoz képest.

2022. január 03., 16:13

A hétfői versenynapon a Ha'il és Al Qaisumah közötti, 791 kilométer hosszú szakasz várt a motorosokra, ebből 338 km volt a mért táv. Ezt Juan Barreda Bort teljesítette a leggyorsabban, 3 óra, 21 perc és 20 másodperc alatt ért célba. Mögötte több mint öt perces lemaradással a brit Sam Sunderland és a 2021-ben győztes argentin Kevin Benavides végzett.

A szatmárnémeti Gyenes Emánuel az első etapon technikai problémákkal küszködött, így csak a mezőny második felében zárt,

ezúttal azonban sikerült javítania, a 42. helyen futott be, 44 perc és 21 másodperc volt a hátránya a győztes mögött.

Hirdetés

Összetettben Sam Sunderland átvette a vezetést az osztrák Daniel Sanderstől, aki csak a nyolcadik helyen végzett, és lecsúszott a harmadik pozícióba, míg a másodikra a francia Adrien van Beveren jött fel.

Gyenes Emánuel tizenegy helyet előrelépve a 72. helyet foglalja el az összetettben, míg a Malle Moto (szervíz nélküli versenyzők) kategóriában a 11. helyen áll.

Az autósoknál a francia Sébastien Loeb nyerte a második szakaszt, a kilencszeres ralivilágbajnok 3:28 perccel volt gyorsabb a katari Nasszer al-Attijahnál, de összetettben így is mögötte maradt bő kilenc perccel. A harmadik legjobb idővel a spanyol Carlos Sainz teljesítette a gyorsaságit.

Kedden következik az Al Artawiyah és Al Qaisumah, közötti 555 km hosszúságú harmadik szakasz, ebből 368 km a mért táv.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Szabó István: négy vereség után egyre nehezebb, de jönni fognak a jó eredmények

Az FK Csíkszereda a Konstancai Farul vendégeként 3–2-es vereséget szenvedett a labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójában. Mindkét vezetőedző csalódottan értékelt a lefújás után.

Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

`
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Izlandi siker és székelyudvarhelyi a dobogón az első nemzetközi diszkgolf-versenyen

Első alkalommal rendeztek nemzetközi diszkgolfversenyt Székelyföldön, a székelyudvarhelyi Hillside Transylvania pályán. A Transylvania Open 2026-on tíz ország harminc versenyzője állt rajthoz.

A Sepsi OSK az FCSB-t fogadja, úszó- és atlétika-Eb – a hétfői sportműsor

A labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójának zárómeccse a Sepsi OSK–FCSB összecsapás. Mind az úszók, mind az atléták Eb-címekért harcolnak.

Hargita megyei lovasok a romániai díjugratás élmezőnyében

Snagovon rendezték meg a junior, amatőr- és korosztályos országos díjugrató-bajnokság döntőjét, ahol a Hargita megyei klubok versenyzői több kategóriában is figyelemre méltó eredményeket értek el.

Brit Nagydíj és focimeccsek – vasárnap a tévében

Sportágakban gazdag vasárnap vár a sportszeretőkre, a gyorsaságimotoros-vébé a Brit Nagydíjjal folytatódik, lesznek meccsek a holland, a skót, a német, a magyar és román bajnokságokban is.

Aranyérmek sokaságával tért haza Kőszegről a Godako

Eredményes versenyt zárt az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub. A Kőszegen, 18. alkalommal megrendezett Ostrom Kupán a gyergyószentmiklósi ökölvívók tizenöt aranyérmet szereztek a nemzetközi mezőnyben.

A tengerparton játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

A Konstancai Farul otthonában lép pályára az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában. Színes a mai felhozatal, egy helyen, mit és hol nézzük.

Új sportággal ismerkedhet meg Székelyudvarhely, nemzetközi diszkgolf-versenyt rendeznek

A székelyudvarhelyi Hillside pályán rendezik meg a Transylvania Open 2026-ot, amely Románia első, a Professional Disc Golf Association által hitelesített versenye. Nemzetközi mezőnyt fogadnak, először láthatunk diszkgolf megmérettetést Székelyföldön.

Kezdődik az újabb fociforduló – pénteken a tévében

Folytatódik a vizes Európa-bajnokság Párizsban, a motorosok a Brit Nagydíjon köröznek, este pedig elkezdődik az újabb forduló a focibajnokságokban: az MTK-hoz látogat a Puskás Akadémia, az UTA pedig a Rapidot fogadja.

Hazai pályán játszik a CFR, idegenben lép pályára a Craiova – a csütörtöki sportműsor

Folytatódnak a labdarúgó Európa- és Konferencia Liga selejtezői, pályára lép a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova is. A csütörtöki kínálatban emellett kerékpár, tenisz, női kézilabda és golf is szerepel.

Fradi-meccsek, vizes Eb, női Tour – szerdán a tévében

Szerdán este az Európa Liga selejtezőjében a Ferencváros a lengyel Górnik Zabrzét fogadja. Addig a párizsi vizes Európa-bajnoksággal hangolhatunk, ahol a magyar nyílt vízi úszóknak szoríthatunk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!