Iszlay a snowboardcross próbákon vesz részt, novemberben az ausztriai Pitzalban, januárban és februárban pedig a franciaországi Isolában, a németországi Grasgehrenben, illetve a csehországi Dolni Morávában állt rajthoz. A felsorolt ifjúsági és felnőtt Európa Kupa-versenyeken többször az első húsz között végzett.
A csehországi ifjúsági, húsz éven aluliak számára kiírt viadalon pedig mindkét próbán első lett.
A Nemzetközi Síszövetség (FIS) rangsorolása, illetve összegyűjtött pontszáma alapján a csíki sportoló indulhat a legrangosabb snowboardversenyeken, a világkupán.
„Jó hír, hogy már ebben a hónapban belekóstolhatok a világkupás versenyekbe, éppen most értesítettek, hogy már március közepén részt vehetek a Svájcban esedékes hódeszkás világkupa-viadalon” – közölte megkeresésünkre Iszlay Mátyás.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Meglepő eredménnyel zárult a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtező első körében az andorrai és a román bajnok párharcának visszavágója kedden este, a törpeállam aranyérmese közel volt, hogy ledolgozza kétgólos hátrányát az FCSB-vel szemben.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!