Hirdetés

Ismét döntetlent játszott Konstancával az SZKC

Fotó: Pál Árpád

2017. október 19., 21:01

Végig szoros mérkőzésen a Székelyudvarhelyi KC csütörtökön este nem tudta legyőzni a Konstancai Dél-Dobrudzsa KC együttesét a férfi kézilabda Bölények Ligája 8. fordulójában, a találkozó 25–25-ös döntetlennel ért véget.

2017. október 19., 21:01

Telt ház előtt csapott össze a két együttes, az elején mindkét oldalon több támadás kimaradt, majd a hazaiak percei következtek, a védelem tökéletesen zárt, és zsinórban három gólt szerezve ellépett 5–2-re. A 9. perc elején a vendégek edzője, Marko Iszakovics rögtön időt kért, Toma gyorsan kettőt lefaragott a hátrányból, majd Buricea a 11. perc közepén egyenlített (5–5).

Dragas próbálta megtörni a vendégek lendületét, ám Crnoglavac betörésgólját követően már náluk volt az előny. A szerb átlövő feltartóztathatatlanul játszott az első félidőben, ötödik góljával visszaszerezte a vezetést. Negyedóra játék után Da Rosa állt be a kapuba, rögtön két nagy védést mutatott be, ám Konstancát nem lehetett leszakítani (21. perc: 9–9).

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Hirdetés

A játékrész hajrájában is a KC diktálta az iramot, amit a vendégek átlövőik révén tartani tudtak, olyannyira, hogy a szünet előtt Szőkének kellett egyenlítenie (15–15).

Térfélcsere után is egymás góljaira válaszoltak a csapatok, majd hiába lépett el kettővel a KC, ez az előny is hamar elillant.

A Konstancai HCM elleni derbik hangulatát idézte a második félidő (szurkolásban és játékban egyaránt), rengeteg volt a megszakítás. Többször is zengett a „Tolvajok!”, nem csoda, hiszen a vendégek közel három percig támadhattak, ebből kettőt emberhátrányban (47. perc: 20–20).

Baranau magabiztosan értékesítette a büntetőket, Ghiță és Kuzmanoszki is megtalálta az utat a hálóba, akárcsak a vendégek átlövői, a kapusok ritkán találkoztak a labdával. A hajrában Szaldacenka kritikus pontban védett büntetőt, amit rögtön Djukic időkérése követett (55. perc: 24–24).

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Két belemenés következett (Mihalcea és Dragas), ám a fehérorosz kapus bravúrosan védte a konstancai dobásokat. Továbbra sem esett gól, negyven másodperccel a vége előtt Djukic ismét időt kért, majd Mihalcea törte meg a gólcsendet. Ekkor már mindenki talpon állt a csarnokban, fél perc maradt hátra, Konstanca pedig Nikolic révén egyenlített.

A KC-nak végül csak időn túli szabaddobásra futotta, Dragas lövése elhalt a sorfalban.

Ez volt zsinórban a második hazai döntetlen a bajnokságban (Konstancával pedig a harmadik), amiben most szünet következik, november elején a CSU Suceava otthonába látogat a KC.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Nyolcvangólos meccsen a Steaua legyőzte a sereghajtó Jászvásárt, így átvette a vezetést a bajnokságban, hiszen nagy meglepetésre a Bukaresti Dinamo hazai pályán három góllal kikapott Temesvártól. Az SZKC az újabb döntetlen miatt lecsúszott a hatodik helyre.

Dragan Djukic így vélekedett a mérkőzés után: „Igazi katlan volt a csarnokban, mindkét csapat nagyon jól játszott, egyik legjobb mérkőzésünk volt eddig. Nagyon sokat segítettek a szurkolók, örülök, hogy végül pozitív eredmény született.”

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Goran Kuzmanoszki megdícsérte az edzőt: „Konstancával mindig hatvan perces igazi csatát vívunk. Jól fel voltunk készülve, azonban elmaradt a jó kapusteljesítményünk. Ilyen kemény bajnokság még nem volt, nem lehet tudni, mi várható. Ha kintről nem is látszik, az új edzővel meccsről meccsre fejlődünk, egyre jobbak vagyunk.”

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 8. forduló:
Székelyudvarhelyi KC–Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 25–25 (15–15),
gólszerzők: Dragas 5, Kuzmanoszki, Baranau 4–4, Ghiță 3, Mihalcea, Kovacevic 2–2, Balázs, Szőke, Vilovszki, Krivokapics, Szadovij 1–1.
Kiállítások: 4, illetve 4 perc.
Büntetők: 4/4, illetve 4/3.
SZKC: Szaldacenka – Baranau, Szőke, Balázs, Dragas, Vilovszki, Kovacevic. Játszott még: Da Rosa – Krivokapics, Kuzmanoszki, Ghiță, Mihalcea, Tálas, Szadovij.

További eredmények:
Tordai Potaissa–CSU Suceava 33–28 (24–16)
Fogarasi VSK–HC Vaslui 27–24 (14–9)
Nagybányai Minaur–Dunărea Călărași 25–22 (13–9)
Bukaresti Steaua–Jászvásári Poli 44–36 (24–16)
Bukaresti Dinamo–Temesvári Poli 23–26 (10–13)
CSM Focșani–Bukaresti CSM (péntek, 18.30)

Férfi kézilabda Bölények Ligája (2017–2018)
M GY D V GK P
1. Bukaresti Steaua 26 20 1 5 696–609 61
2. Tordai Potaissa 26 19 0 7 726–648 57
3. Bukaresti Dinamo 26 18 2 6 737–649 56
4. Bukaresti CSM 26 18 1 7 735–636 55
5. Temesvári Poli 26 17 2 7 683–607 53
6. Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 26 15 4 7 701–636 49
7. Dunărea Călărași 26 13 4 9 648–648 43
8. Székelyudvarhelyi KC 26 10 2 14 427–482 32
9. Nagybányai Minaur 26 10 1 15 642–674 31
10. CSU Suceava 26 7 4 15 654–676 25
11. CSM Focșani 26 7 3 16 601–650 24
12. HC Vaslui 26 7 1 18 637–730 22
13. Fogarasi VSK 26 5 1 20 585–677 16
14. Jászvásári Poli 26 2 2 22 573–723 8

Keszler Erika

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!