Több bemutató jellegű, amatőr verseny után 2018-ban hivatalos bajnoki futamot rendezett Gyergyószentmiklós. Közönségsiker volt, a csaknem egész nap zuhogó eső ellenére is százak követték az autók száguldását.
– szögezte le Nagy Zoltán polgármester a versenyszervezőkkel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Ritner Béla, a Román Autósport-szövetség illetékese szerint mintegy harminc résztvevőre számítanak az egész országból, de helyi pilótáknak is szurkolhatnak a nézők, Elekes Róbert és Munteanu Alex személyében. Kiemelte, a város központja olyan adottságokkal rendelkezik, amely kevés helyen létezik, és kiváló az ilyen versenyekhez.
A főtéri park körül jelölik ki a pályát, de a Kossuth Lajos utca felső pár száz méteres szakasza is versenyhelyszín lesz, akárcsak tavaly.
A helyi szervező ezúttal is a Hexan Motorsport Klub. Ennek elnöke, Laczkó Levente felhívta a figyelmet, hogy minden olyan elővigyázatossági intézkedést megtesznek majd, ami a nézők és versenyzők biztonságát garantálja, de ezek csak akkor lehetnek hatásosak, ha az emberek betartják azokat a szabályokat, amelyek ilyen versenyeken kötelezően szükségesek, és megfogadják a rendezők utasításait, tiltásait.
Gyergyószentmiklósi sajátosság, hogy szombatonként van a piacnap, ekkor van a legnagyobb forgalom az utakon, és ilyenkor a legtöbb a vásárló az üzletekben is. Ezt figyelembe véve délelőtt szabadon lehet majd közlekedni, és elérhetők lesznek a főtéri boltok is. Délután egytől fogják korlátozni az autós közlekedést, illetve egyes szakaszokon a gyalogos közlekedést is.
A futam várhatóan este kilenc óráig tart. Vasárnap ugyanígy délután egytől indul a verseny, ekkor a délelőtti istentiszteletek nyugalma érdekében.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!