A szervezők szerdai hírlevele emlékeztet, hogy a 2009-ben alakult székely istálló Tusnád Team néven 2016-ban szerepelt először a viadalon, tavaly pedig már az új elnevezéssel állt rajthoz.
A Team Novák ebben az évben hat székely – az alapítást kezdeményező, paralimpiai bajnok Novák Károly Eduárd mellett a rutinos Szilágyi Róbert, illetve négy fiatal, András-Pótsa Péter, Balázsi Lóránt, László Péter és Török Szilárd –, két ukrán és egy moldovai kerékpárost tud a soraiban – közölte az MTI.
A 40. Tour de Hongrie-t június 11. és 16. között rendezik. Húsz csapat 140 kerékpárosa vesz részt a 890 kilométeres össztávú körversenyen, amely siófoki prológgal kezdődik és székesfehérvári befutóval zárul.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!