Hirdetés

Incze Tamás újra dobogós lett a driftbajnokságon, a csíki pilóta kategóriájában átvette a vezetést

Incze Tamás verseny közben
Fotó: Mikola Julcsi

2023. június 14., 11:01

Marosvásárhely mellett, a Transilvania Motor Ringen folytatódott az országos driftbajnokság. A versenyautók látványos csúsztatásról szóló, nagy nézettségnek örvendő sportág második versenyén a csíkszeredai Incze Tamás a dobogó második fokára állhatott.

2023. június 14., 11:01

Ez volt az idei romániai driftbajnokság második versenye. Az elsőt Bukarestben rendezték májusban, ahol a székelyföldi versenyző harmadik lett, így a vásárhelyi megmérettetés után az első helyen áll kategóriájában. A marosvásárhelyi versenyt Incze Tamás foglalta össze a Székely Sportnak.

Hirdetés

„Nagyon szeretem a Marosvásárhely melletti Motor Ringet, amely viszonylag tempós pályának mondható, egy igen technikás, ugyanakkor nagyon élvezhető vonalvezetéssel. A három napos esemény első napja edzéssel telt. Már az első körök kifejezetten jól sikerültek, magabiztosan tudtam autózni, és hála a csapatnak, rövid időn belül az autónak is megtaláltuk az ideális beállítást.

A második nap, a kvalifikáció igen embert próbáló volt a számunkra, rettenetes volt a hőség, a déli órák folyamán 60 Celsius fok feletti hőmérsékletet is mértünk a versenyautó utasterében, ez komoly fizikai kihívást jelentett számomra.

A kvalifikációban 34 pilótával küzdöttünk meg a pontokért, nekünk 79,33 ponttal sikerült megszerezni a 4. helyet, innen vágtunk neki a bajnoki párbajoknak. A Top32-ből meneteltünk egészen a döntőig, de nem volt egy leányálom az odáig vezető út.

Incze Tamás a rajt előtt •  Fotó: Mikola Julcsi Galéria

Incze Tamás a rajt előtt
Fotó: Mikola Julcsi

A Top16-ban egy bolgár pilótával (Szvetoszlav Angelov) csatáztunk a továbbjutásért, sikerült megnyerni a párbajt így jöhetett a Top8-as csata. A legjobb nyolc között újra sikerült győzni – Bogdan Bucăleț ellen –, viszont az utolsó kanyarban összeért a két autó és sajnos az enyém megsérült, a jobb első kerekem használhatatlanná vált. A csapat még számomra is hihetetlen gyorsasággal orvosolta a problémát, így folytathattam a versenyt a Top4-ben, ahol Ștefan Dermișekkel, és az ő több mint 600 lóerős fenevadjával kellett megbirkóznom.

Látványos és szoros párbaj volt ez, amiből győztesen jöttem ki, bejutva a döntőbe, akárcsak Alexandru Grecu, akivel a dobogó legfelső fokáért küzdöttünk”.

Incze autója leállt a döntőben

A döntőben Grecu és Incze is nagyon akarta a győzelmet, ezért mindketten a határokat feszegetve autóztak, és ennek ütközés lett a vége. „Az ellenfél autója néhány karcolással megúszta, viszont a mienkben olyan károk keletkeztek, ami már gátolta az autó működését, így engem sajnos az első kör után le kellett vontatni. De jött a csoda! Kértük a szabályzatban megengedett öt perc szerelési időt, és csodával határos módon az én és a Miklós László csapatában lévő emberek együttes erővel néhány másodperccel az idő lejárta előtt üzemképessé tették az autómat.

A teljes boxutca tapsolt, hiszen emberfeletti teljesítményt nyújtott mindkét szerelőcsapat.
A marosvásárhelyi verseny színhelye •  Fotó: Forrás: Incze Tamás Galéria

A marosvásárhelyi verseny színhelye
Fotó: Forrás: Incze Tamás

Ennek köszönhetően rajthoz állhattam a döntő második körében, de az öröm sajnos nem tartott sokáig, a rajtvonal után alig áthaladva, az első kanyaron az autóm sajnos műszaki hiba miatt leállt. Maradt nekünk a dobogó második foka.

Egy pillanatig sem lehetek elégedetlen, hiszen így is sikerült annyi pontot szerezni, amivel az országos összesített ranglista élére kerültünk! És ami számomra még ennél is nagyobb ajándék látni, hogy mennyi elszánt és odaadó, önzetlen emberrel, baráttal ajándékozott meg az élet, olyanokkal, akik lehetetlent nem ismerve küzdöttek meg az elénk gördülő kihívásokkal.

Incze Tamás és csapata •  Fotó: Mikola Julcsi Galéria

Incze Tamás és csapata
Fotó: Mikola Julcsi

Hálás köszönettel tartozom a csapatomnak: Zsoltnak (Csoki), Misikének, Csótinak és a páromnak, továbbá Miklós Lászlónak és csapatának (Norbi, Zsolti, Miki, Ghitza és Julcsi). Köszönjük szépen minden partnerünknek a bizalmat és a támogatást!” – mondta el Incze Tamás.

Incze Tamás a dobogó második fokán •  Fotó: Forrás: Facebook RoDrift Galéria

Incze Tamás a dobogó második fokán
Fotó: Forrás: Facebook RoDrift

Dobogósok, folytatás
A román driftbajnokság második versenye legjobbjai, pro kategória: 1. Nicola Popov, 2. Gabriel Imre, 3. Sorin Ene, 4. Natalia Iocsak.
SemiPro kategória: 1. Alexandrui Grecu, 2. Incze Tamás, 3. Ștefan Dermișek, 4. Andrei Cristea.

A bajnokság harmadik fordulóját július 22–23-án rendezik a Transalpinán, a DN67C jelzésű országúton. A Transalpina a Déli-Kárpátokban, a Páring-hegységben található, és a Kárpátok egyik legmagasabban fekvő útja, összeköti a Fehér megyei Szászsebest a Gorj megyei Novaci településsel.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pályán a Sepsi OSK, Forma–1 és Atlético–Barcelona – a vasárnapi sportműsor

Hazai pályán fogadja a Voluntarit a Sepsi OSK, a Kolozsvári CFR az Universitatea Craiovát. A Forma–1 mezőnye São Pauloban versenyez, a MotoGP Katarban zárja a hétvégét, a La Ligában Atlético Madrid–Barcelona, a Serie A-ban Fiorentina–Juventus következik.

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!