Két kategóriában közel 70 versenyző állt rajthoz a bukaresti versenyen – szeptember első hétvégéjén. A Pro kategóriában a dobogó első és harmadik fokán bolgár pilóták végeztek, második pedig a brassói Gabriel Imre lett. A SemiPro kategória első helyén szintén bolgár versenyző zárt, második pedig a csíkszeredai Incze Tamás lett BMW E46-os versenyautójával. Ezzel az eredménnyel a székelyföldi megerősítette első helyét a bajnokság összetett rangsorában.
Incze Tamás mesélt a versenyről: „A Román Országos Drift (RoDrift) bajnokság 4., azaz utolsó előtti fordulója Bukarestben zajlott, egy igen tekintélyes helyszínen, a parlament előtt (Piața Constituției). Majdnem 70 pilóta tette tiszteletét ezen a versenyen – hat különböző országból.
Nem kíméltek engem sem a beton korlátok, az első edzésen sikerült megismerkednem velük, az első kanyart követően néhány centivel elszámoltam magam, így csúszás közben 100 km/óra feletti sebességgel súroltam az autó hátsó felével a korlátot, ami jelentős kárt tett az autóban. A csapat rögtön ennek javításán dolgozott, ellenben a javítást követően mindössze egy kör megtételen után ismételten technikai problémánk adódott. Sajnos, emiatt a kvalifikáció előtti edzések nagy részét ki kellett hagynom, mindössze néhány perccel a kvalifikáció kezdete előtt tudta a csapatom újra üzemképessé tenni az autót.
Félve álltam a rajthoz, kevés edzőkör volt bennem, és az autóban sem bíztam igazán, de sikerült 6. helyre kvalifikálni, aminek kifejezetten örültem. Jöhettek a párbajok! Ennek edzéseihez bizakodva álltam rajthoz, egy kezdett kicsit a bátorságom is vissza térni. Néhány kör után azonban újabb baleset történt, ezúttal egy éppen velem párbajozó pilóta ütközött igen nagy sebességgel a betonfalnak, mindössze néhány centire mellettem.
A fal visszadobta az autót éppen elém, mindent megtettem, hogy elkerüljem az ütközést, de így is összeért a két autó, nekem is megkárosítva néhány létfontosságú futómű-elemet. A szerelő-csapatom ismételten lehetetlent nem ismerve éppen a verseny kezdete előtti pillanatokra újra használhatóvá tette az autót. Jöhettek az éles párbajok.
Hálás köszönettel tartozom az egész csapatnak – Mihály Beáta, András Zsolt, Berecki Mihály, Csóti László és Incze Zoltán – továbbá Miklós Lászlónak és csapatának a kitartó és önzetlen munkáért, illetve mindazoknak, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy drift-bajnoka legyen Székelyföldnek”.
A 2023-as román driftbajnokság 4. fordulójának végeredménye
Pro-kategória: 1. Petyo Radicsev (Bulgária), 2. Jordan Mladenov (Bulgária), 3. ifj. Gabriel Imre, 4. Ivan Bojkov (Bulgária).
SemiPro-kategória: 1. Kristian Karageorgiev (Bulgária), 2. Incze Tamás, 3. Anasztaszija Mariszenkova (Ukrajna), 4. Cătălin Calotă.
A 2023-as bajnokság utolsó versenyét, a döntőt szeptember 29. és október 1. között rendezik a marosvásárhelyi Transilvania Motor Ringen.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
Második felkészülési mérkőzését játszotta Románia a júniusi válogatott szünetben. A trikolórok szombat este Wales ellen két cserejátékos góljával 2–1-re nyertek, Gheorghe Hagi pedig megszerezte első győzelmét a visszatérése óta.
Heherészve, előítéletekre épülő székely vicceket olvasgatva gyűjt követőket egy podcastműsorban két csíkszeredai önkormányzati képviselő. Miközben tanácsosként egyetlen határozattervezetet sem nyújtottak be.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!