Hirdetés

Ilyen még nem volt: kötelező kvóta a román sportolók versenyeztetésére

A sportminiszter a válogatottakat segítené ezzel a rendelettel
Fotó: Beliczay László

2022. július 07., 13:40

Novák Károly Eduárd sportminiszter jelentős változást jelentett be a román sportéletben. Ez főképp a mérkőzéseken pályára lépő külföldi játékosok számát szabályozza.

2022. július 07., 13:40

A miniszter aláírta azt a rendeletet – egyben közösségi oldalán bejelentette –, mely szerint egy csapatban kötelezően legalább 40 százalékban román sportolóknak kell szerepelniük az országos bajnokságokon.

Hirdetés

A rendelet konkrétan a csapatsportágakra vonatkozik, és arra, hogy a kluboknak hány román sportolót kell nevezniük. Minden sportágra – így a labdarúgásra is érvényes. A sportminiszter azt állítja, ez a nemzeti csapatok javát szolgálja, így a román sportolók jelentős fejlődését érhetnek el a hazai versenyeken.

„Az összes sportági szövetséggel folytatott konzultációt követően miniszteri rendeletet adtam ki a román felnőtt és ifjúsági sportolók részvételéről a hivatalos nemzeti megmérettetésen.

Így a 2022–2023-as évadtól kezdődően ez az arány nem lehet kevesebb, mint a játéktéren résztvevő sportolók teljes számának 40 százaléka. Tehát a hivatalos találkozókon a pályán lévő sportolók legalább 40 százalékának románnak kell lennie.

A nemzeti sportszövetségek pedig kötelesek tiszteletben tartani e miniszteri rendeletet. Ez a döntés minden bizonnyal segíteni fogja Románia válogatottjait a csapatsportokban. Köszönöm minden szövetségnek, hogy támogatják ezt a döntést, és sok sikert a végrehajtásához" – mondta Novák Eduárd a Facebookon közzétett videójában.

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

`
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Lőrincz Magor strandbirkózó-világbajnok lett

Világbajnoki címet szerzett Lőrincz Magor az U20-as strandbirkózó-világbajnokság 90 kilogrammos súlycsoportjában. A görögországi Kateriniben rendezett viadal döntőjében az idei Európa-bajnok ukrán versenyzőt is legyőzte.

A döntőért játszik a magyar és a román női kéziválogatott az Eurokupában – szombaton a képernyőn

A női kézilabda-Eurokupa bukaresti négyes döntőjében Dánia–Románia és Norvégia–Magyarország elődöntőket rendeznek, folytatódik a labdarúgó Nemzetek Ligája, a Forma–1-es Azeri Nagydíjon a futam következik.

Kettős háromszéki sikerrel zárult a hegyikerékpáros Román Kupa

Győzelemmel búcsúzott a Cross Country Olympic Román Kupa idei sorozatától Molnár Ede és Szigyártó Roland is. A sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi kerékpáros saját kategóriájában megnyerte a zárófordulót, de összetettben a második helyen végzett.

Egyszerűbben juthatnak önkormányzati támogatáshoz a magán sportklubok

Jelentősen változhat a romániai magán sportklubok önkormányzati finanszírozása. Az új szabályozás alapján bizonyos feltételek teljesülése esetén évente legfeljebb 5 millió lejjel járulhatnak hozzá bizonyos sportegyesületek működéséhez és sportcéljaihoz.

Fókuszban a Nemzetek Ligája, pályán a magyar és a román válogatott – pénteken a képernyőn

Pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligájában a magyar válogatott Ukrajnát fogadja, míg a román együttes Svédország vendégeként lép pályára. A kínálatban több rangadó mellett tenisz, kerékpár, kézilabda és motorsport is szerepel.

Ezüst- és bronzérmet nyert, mégis keserű szájízzel tért haza Orbán-Barra Gábor

Hosszú évek után maradt országos bajnoki cím nélkül Orbán-Barra Gábor. A sepsiszentgyörgyi triálos ezüst- és bronzéremmel zárt Bukarestben, ám nemcsak saját teljesítményével, hanem a verseny körülményeivel sem volt elégedett.

Székelyudvarhely az éremért, a Sepsi-SIC a bennmaradásért küzd az asztalitenisz Szuperligában

Csütörtöktől vasárnapig Bukarestben rendezik a férfi asztalitenisz Szuperliga őszi teremtornáját. A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK az élmezőnyt célozza meg, míg a Sepsi-SIC elsődleges célja a bennmaradás az erősödő mezőnyben.

Hollandia–Németország rangadóval rajtol a Nemzetek Ligája – csütörtökön a tévében

Csütörtökön kezdődik a Nemzetek Ligája új kiírása: a rangadón Hollandia és Németország csap össze, pályára lép Portugália, Szerbia és Norvégia is. Folytatódik a Billie Jean King Kupa Sencsenben, a montreali országúti kerékpáros vb és a Presidents Cup.

Szőcs László bronzérmet szerzett a világbajnokságon

Bronzérmet szerzett Szőcs László a Szarajevóban rendezett veterán cselgáncs-világbajnokságon. A Csíkszeredai Masters Judo csapat versenyzője az M6-os korosztály +100 kilogrammos súlycsoportjában állhatott fel a dobogóra.

Foci nélküli felhozatal – a szerdai sportműsor

Érződik, hogy világszerte válogatottszünet van a labdarúgásban. Tenisz, kerékpár és vízilabda a kínálatban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!