A kontinensviadalt eredetileg június 19–23. között akarták megrendezni, de a világjárvány ezt nem tette lehetővé, az európai szövetség július végéig minden versenyt felfüggesztett. Ezeket azonban, köztük a marosvásárhelyi Eb-t nem törölte, de az új, szeptember közepi időpont is kérdéses, mivel a verseny megszervezése a járvány romániai alakulásától, illetve az őszi európai utazási lehetőségektől függ.
Az esemény hivatalos közösségi oldalán közölték, hogy zöld utat kaptak a szeptember 12-ére tervezett tereptriatlon (úszás, kerékpározás, futás) és 15-ére a terepduatlon (kerékpározás, futás) versenyek lebonyolítására. Optimisták az Európa-bajnokság megtartását illetően, de a pandémia által okozott nehézségek miatt minden eddiginél nagyobb szükségük van a városi tanács és a szponzorok támogatására. A szervezői munkán kívül ezek a részletek már nem tőlük függnek, de
minden érdeklődőt arra biztatnak, hogy folytassák a felkészülést és tervezzék az utazást, a további döntésekről pedig később adnak tájékoztatást.
Az eseményt a helyi Master Ski&Bike Sportklub a Román Triatlon Szövetség támogatásával rendezi, főszervezője Klosz Viktor, aki tovább szeretné vinni tavaly elhunyt testvére, Klosz Péter nagyszerű munkásságát. Utóbbi a román szövetség elnöke volt, de az európai szövetségnél is tevékenykedett, és neki köszönhetően került fel Marosvásárhely az európai triatlonsport térképére.
Marosvásárhely az utóbbi években a sportág egyik fő helyszínévé nőtte ki magát,
a legrangosabb rendezvénynek tavaly nyáron adott otthont, amikor a Multisport Eb-t tartották a városban és környékén. A rendezvény hat kontinensviadalt foglalt magában: krossztriatlon (úszás, hegyikerékpározás, futás), középtávú triatlon (úszás, kerékpározás, futás), sprint duatlon (kerékpározás, futás), krosszduatlon (hegyikerékpározás, futás), aquatlon (úszás, futás) és aquabike (úszás, kerékpározás). A versenysorozat alkalmával 41 ország képviseletében közel 3000 sportoló, valamint az esemény iránt érdeklődő külföldi turistákkal együtt nagyjából 4000 személy érkezett Maros megyébe.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!