A német lap már a lehetséges dátumokat is tudni véli, ezek szerint augusztus 16-án, majd egy héttel később is a mogyoródi pályán rendeznének versenyt, két osztrák és két brit futam után.
„Egyelőre korai lenne az egymás utáni két versenyről beszélni, mert nem tartanak itt a tárgyalások.
– mondta az MTI-nek Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: egyelőre továbbra is az eredetileg kiírt augusztus 2-i időpontra készülnek, más dátumról nem kaptak értesítést.
Az idény március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de a világjárvány miatt röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, az azeri és a kanadai viadalt halasztották el, míg a monacóit és a franciát törölték.
A Bild szerint Spielbergben, majd Silverstone-ban és a Hungaroringen is duplázna a mezőny, amely 14 helyszínen 17 futamon venne részt.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!