Hirdetés

Idén is Biró Krisztián lett Maros megye legjobb sportolója

A Marosvásárhelyi ISK-VSK birkózója, Biró Krisztián újra kiérdemelte az első helyet
Fotó: Facebook/Federatia Romana de Lupte

Akárcsak tavaly, idén is a Marosvásárhelyi ISK-VSK birkózóját, Biró Krisztiánt választották a legjobb sportolónak a Maros megyei sportgálán, amelyen az év csapata díjat a felnőtteknél az Elektromaros tekézői érdemelték ki.

2024. március 22., 21:50

Az elmúlt évben kiemelkedő eredményeket elért Maros megyei sportolókat nívós helyszínen, a felújított Kultúrpalota nagytermében díjazták pénteken délután. A nagy érdeklődéssel övezett esemény a román himnusz eléneklésével kezdődött a marosvásárhelyi állami filharmónia kórusának közreműködésével.

Ezt követően Iuliana Rus, a Maros Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság ügyvezető igazgatója beszéde elején tapsra szólította fel a közönséget a sportolók teljesítményének elismeréséül. Mint kihangsúlyozta, csak ők tudják, hogy

Hirdetés

mennyi erőfeszítést tesznek és szenvednek a versenyeken, de ez elmúlik, az elért eredmény utáni büszkeség viszont mindörökre megmarad.

A Marosvásárhelyi Szász Albert Sportiskola ritmikus sportgimnasztika tánccsapatának látványos bemutatója után Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke szólalt fel, aki közölte, hogy büszkék lehetünk a sportra a megyében, és gratulált mindenkinek, aki sportol, függetlenül attól, hogy versenyszerűen, vagy csak a szabadidejében, valamint arra bátorította a szülőket, hogy a sport felé irányítsák a gyerekeiket.

•  Fotó: Mariş Cristian Daniel Galéria

Fotó: Mariş Cristian Daniel

A sportolók díjazása a reménységek kategóriával kezdődött, 15 év alatti versenyzőket díjaztak, nem voltak helyezések, hanem mindenki azonos szinten volt, majd a fogyatékkal élő sportolók is elismerésben részesültek.

Ciprian Dobre, Maros megye prefektusa kiemelte, hogy az életben a versenyzés az egyik legfontosabb dolog, a sportban pedig a legjobbak győznek, mindamellett, hogy a versenyzők sportszerűségről, szolidaritásból és bátorságról tesznek tanúbizonyságot.

Ezután folytatódott a díjak átadása, az ifjúságiaknál az olimpiai sportágakban Georgiana Lircă Európa- és világbajnoki ezüstérmes birkózót választották a legjobbnak, míg a nem olimpiai sportágakban a karetés Mihai Andrei Gașpar zárt az első helyen.

Az ifjúsági csapatoknál a Marosvásárhelyi Gladius országos bajnok női kosárlabdázói bizonyultak a legjobbnak.

•  Fotó: Mariş Cristian Daniel Galéria

Fotó: Mariş Cristian Daniel

A felnőtteknél a legjobb tíz helyezettet díjazták, a nem olimpiai sportágakban Oana Vasilescu testépítő, míg az olimpiai sportágakban, akárcsak tavaly, idén is Biró Krisztián végzett az első helyen. A 2023-ban Eb-bronzérmes, illetve kétszeres országos bajnok birkózó ismét megkapta a Maros megye legjobb sportolójának járó elismerést. A Marosvásárhelyi ISK-VSK sportolója nem vehetett részt a gálán, mivel jelenleg grúziai edzőtáborban készül az áprilisi olimpiai kvalifikációs versenyre.

A rendezvény keretében különdíjakat is kiosztottak, a női mezőnyben legjobb európai asztaliteniszező, a világranglistán 9. helyezett Szőcs Bernadette szintén nem lehetetett jelen a gálán,

mivel Bukarestben versenyzett, az országos bajnokságon éppen a rendezvénnyel egy időben nyerte meg a bajnoki címet.

Két játékvezetőt is díjaztak, Gyarmati Ferenc nemzetközileg elismert birkózóbíró, a Marosvásárhelyi ISK igazgatója és Florin Andrei élvonalbeli labdarúgó-sípmester kapott elismerést.

A tavaly decemberben elhunyt Berekméri Csongor egykori sportoló, később a Mureşul Sportklub kerékpáros szakosztályának kiváló edzője előtt Post Mortem-díjjal és néma csenddel tisztelegtek.

Maros megyei sportgála, a díjazottak

Felnőtt csapatok
1. Elektromaros Romgaz – női teke
2. Marosvásárhelyi VSK-ISK – birkózás
3. Nova Vita – minifutball

Felnőttek, olimpiai sportágak
1. Biró Krisztián – birkózás
2. Daniel Nicușan – úszás
3. Mădălina Florea – atlétika
4. Fángli Henrietta – úszás
5. Adelin Piștănilă – evezés
6. Șerban Răchită – íjászat
7. Rareș Micloș – atlétika
8. Szép Zoltán – birkózás
9. Răzvan Crec – kerékpározás
10. Adrian Timoce – vívás
Az év edzője: Fazakas Csaba – birkózás

Felnőttek, nem olimpiai sportágak
1. Oana Vasilescu – testépítő
2. Mircea Ungur, Andrei Balea, Ionuț Neacșa – minifutball
3. Varó Norbert – lábtenisz
4. Poczó Zoltán – K1 küzdősport
5. Moldován Ágoston – testépítő
6. Vlad Pricea – K1 küzdősport
7. Andreea Sfîriac – testépítő
8. Barabási Kinga – teqball
9. Seres Bernadett – teke
10. Paula Frandeș – testépítő
Av edzője: Moldován Ágoston – testépítés

Ifjúságiak, olimpiai sportágak
1. Georgiana Lircă – birkózás

Ifjúságiak, nem olimpiai sportágak
1. Mihai Andrei Gaspar – karate

Ifjúsági csapatok, olimpiai sportágak
1. Marosvásárhelyi Gladius – női kosárlabda
2. Marosvásárhelyi ISK – birkózás
2. CSU Medicina – női röplabda
3. Segesvári ISK – férfi kézilabda
3. Aquasport – férfi vízilabda
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Kiszálláson a Sepsi OSK, pályán a Barcelona, a Győr BL-meccse – a szombati sportműsor

A Sepsi OSK a Petrolul otthonában, a Rapid a Corvinul ellen lép pályára a Szuperligában, a La Ligában a Real Betis az FC Barcelonát fogadja. Három mérkőzést rendeznek az NB I-ben, a női kézilabda BL-ben a Beszterce és a Győr is játszik.

Pályán az FK Csíkszereda, este topligás meccseket rendeznek – a pénteki sportműsor

Az FK Csíkszereda Galacon lép pályára a Szuperligában, este pedig a román élvonal mellett az NB I., a Bundesliga, a Serie A és a LaLiga is képernyőre kerül. Napközben tenisz, pályakerékpár, Superbike és úszás színesíti a kínálatot.

Két bronzérmet már begyűjtött Szőcs Bernadette az Európa-bajnokságon

Női párosban és vegyesben is bejutott a legjobb négy közé Szőcs Bernadette a szlovéniai Európa-bajnokságon, ezzel két bronzérmet már bebiztosított magának. A marosvásárhelyi származású asztaliteniszező egyéniben versenyben van a kontinensbajnoki címért.

Öt fiatal fallabdás képviselte Hargita megyét a budapesti Európa Kupán

Öt Hargita megyei sportoló vett részt a budapesti Hungarian Junior Open squashversenyen. A nemzetközi viadalon 16 ország 109 játékosa vett részt, a székelyföldi fiatalok értékes európai ranglistapontokat gyűjtöttek.

Magyar színekben lép világbajnoki tatamira a háromszéki karatéka

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club sportolója, Péter-Csiki Csanád is részt vesz a lengyelországi korosztályos karate-világbajnokságon. A székelyföldi sportoló csütörtökön, a junior fiúk −61 kilogrammos küzdelmi kategóriájában kezdi meg szereplését.

Hazai pályán a Ferencváros és a Craiova az európai kupákban – csütörtökön a tévében

Csütörtökön az Európa-liga és a Konferencia-liga főtáblája kerül középpontba: a Ferencváros a Viktoria Plzent, a Craiova a Getafét fogadja. A magyar futsalválogatott vb-selejtezőt játszik, a Dinamo a Barcelonát látja vendégül a kézilabda BL-ben.

A hölgyeknél Székelyudvarhelyre, a férfiaknál Csíkszeredába került az aranyérem

Két székelyföldi sportoló szerzett bajnoki címet az egyéni országos bowlingbajnokságon: a nőknél a székelyudvarhelyi Karamán Ibolya, a férfiaknál a csíkszeredai Balázs-Bécsi Máté állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Százéves a székelyudvarhelyi birkózás – sportkonferenciával és emlékversennyel ünnepelnek

Száz éve alakult meg a birkózószakosztály Székelyudvarhelyen. A centenárium alkalmából október 16-án megemlékezést és ünnepi sportkonferenciát tartanak, a következő hétvégén pedig utánpótlás-emlékversennyel tisztelegnek a sportág helyi múltja előtt.

Újabb kemény párharcok a BL-ben, kosárlabda Eurokupa, kézilabda Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

Újabb Bajnokok Ligája mérkőzések jönnek a sorban: a Roma a Real Madridot, a Manchester City a Paris Saint-Germaint fogadja, a Liverpool Linzben játszik. A Kolozsvári U-BT a kosárlabda Eurokupában szerepel.

Visszatér a Bajnokok Ligája, egyik topcsapat meccséről kapcsolhatunk a másikra

Kilenc mérkőzéssel folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblája, a nagyágyúk közül a Barcelona és a Bayern idegenben, az Arsenal és az Inter otthon játszik, valamint kiemelkedik az Atlético Madrid és a Manchester United párharca.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!