Hirdetés

Idegenben is legyőzték az Unicot

Fotó: Boda L. Gergely

2017. április 13., 12:55

Az alapszakasz végén és a rájátszás elején szerzett hazai sikerei után a Marosvásárhelyi Medicina idegenben is felülmúlta közvetlen ellenfelét, az Unic Piatra Neamțot a női röplabda A1 osztály alsóházának 8., hétközi fordulójában.

2017. április 13., 12:55

A két együttes a szerdai játéknapon nagyon szoros mérkőzést játszott, amelyen a kulcsfontosságú pillanatokban, a szettek végén jobban összpontosító fél került ki győztesként. Az első játszmában sokáig hátrányban voltak a vásárhelyiek, akik a hosszabbításban megdolgoztak a vezetésért.

A folytatásban a Medicina játékosainak ismét fordítaniuk kellett, de aztán lépéselőnybe kerülve a második játékrészt is megnyerték. Hasonló maradt a játék képe, de ezúttal a hazaiak a harmadik szett végig megtartották vezetésüket, amellyel szépítettek. Ezután az Unic a negyedik játszmában közel volt az egyenlítéshez, azonban a vásárhelyiek 23:19-ről felálltak, és újból a hosszabbításban nyertek, ezzel megszerezték a három pontot.   

Hirdetés

Bebiztosították a nyolcadik helyet

Négyszettes győzelmével a Medicina a ranglista második helyén öt ponttal elhúzott közvetlen ellenfelétől a bajnokság alsóházában (összesítésben a nyolcadik). Két fordulóval a rájátszás vége előtt ugyanakkor nagyon kevés esélye maradt a feljebb lépésre, ugyanis hátránya négy pont az alsóházban első Jászvásári Penicilina mögött, amely közel állt a szégyenteljes vereséghez a már kiesett SCM U Craiova pályáján. Az utolsó előtti fordulót jövő szombaton rendezik, a vásárhelyi együttes éppen a Penicilinával találkozik hazai pályán, és kötelező három játszmában nyernie ahhoz, hogy az utolsó játéknapon még reménykedjen a hetedik hely elérésében.

Balázsfalva a bajnok, a második hely még kiadó

A bajnokság felsőházában már korábban kiderült, hogy a nagy esélyes, a ranglistán fölényesen vezető Balázsfalvi Alba megvédte címét, az viszont még kérdéses, hogy mely együttes, a Bukaresti CSM vagy a CSM Târgoviște (jelenleg a fővárosiak előnye három pont) végez a második helyen, sorsdöntőnek ígérkezik a két fél következő fordulóbeli mérkőzése.     

Női röplabda, A1 osztály, rájátszás, alsóház, 8. forduló:
Unic Piatra Neamț–Marosvásárhelyi Medicina 1–3 (26:28, 21:25, 25:22, 24:26)
Unic: Telaga, Ciucu, Pintea, Hambele, Bulai, Popirda, Andreica, Buz, Dancu, Bobi. Vezetőedző: Rareș Gavril.
Medicna: Iancu, Petra, Pukarevic, Klaric, Dobriceanu, Varga, Teianu, Rusu, Buterez, Babaș, Rancz, Molnár, Cauc, Ioan. Vezetőedző: Predrag Zukovics.
Vezették: Mihai Coman, Cosmin Tudorache (mindketten Bukarest).

További eredmények a 6. fordulóból:
alsóház:
SCM U Craiova–Penicilina Iași 2–3 (25:19, 25:21, 21:25, 14:25, 11:15)
Galaci CSU–SCM Pitești 0–3 (18:25, 21:25, 22:25)
felsőház:
Lugosi CSM–Bukaresti CSM 1–3 (20:25, 17:25, 26:24, 23:25)
Bukaresti Dinamo–Bákói Știința 3–2 (26:24, 20:25, 25:16, 14:25, 15:9)
Balázsfalvi Alba–CSM Târgoviște 3–0 (25:12, 26:24, 25:20).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Átalakulóban az FK, hokis meglepetések és az időkérés árnyoldala – Helyzetbe hozunk!

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlásnevelésnek Erste Ligára gyakorolt hatását.

Az Eb-döntőért küzd a magyar vízilabdacsapat, hétközi forduló kezdődik a Szuperligában

A görögökkel játszik a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság első elődöntőjében, három mérkőzéssel elkezdődik a hétközi forduló a labdarúgó Szuperligában. Kupameccsek mellett tenisz, sznúker és pályakerékpározás található a keddi kínálatban.

Focimeccsek, tenisz és kerékpár – a hétfői sportműsor

Zárul a labdarúgó Szuperliga 24. játéknapja, bajnoki mérkőzések az olasz, a spanyol bajnokságból és az NB II-ből. Pályakerékpár-Eb, tenisztornák.

Bejutott az Eb-elődöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22–6-ra nyert vasárnap este az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

Győztest avatnak a hoki Román Kupában, a bajnok otthonában az FK Csíkszereda – a vasárnapi sportműsor

Két esemény kerül a középpontba a vasárnapi sportműsorban: a jégkorong Román Kupa döntőjében a Brassói Corona és a Bukaresti Steaua csap össze, míg a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda a regnáló bajnok FCSB otthonában játszik.

A címvédővel szembeni vereség ellenére közel a legjobb négyhez a magyar női vízilabdázók

A magyar női vízilabda-válogatott 5–4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.

A mozgássérült marosvásárhelyi sportoló, akinek szertefoszlottak a paralimpiai álmai

A marosvásárhelyi ifj. Soós Zsigmond (Öcsi) a kezét és a lábát is érintő ujjhiánnyal született, de mindez nem akadályozta meg abban, hogy már 10 évesen atletizálni kezdjen, később pedig világrekordokat állítson fel és közel kerüljön a paralimpiához.

Képernyőn a hokisok Román Kupája, megismerjük a döntősöket

Elkezdődik a jégkorong Román Kupa négyes döntője, szombaton kiderül, hogy mely két gárda jut be a fináléba. Emellett női bajnokot avatnak az Australian Openen, folytatódnak a téli sportágak világkupaversenyei, pályán a Bayern és a Barcelona a topligákban.

Ötven éve vált a tökéletesség példaképévé a legendás román tornászbajnok

A Román Olimpiai és Sportbizottság hivatalosan is megnyitotta az idei Nadia Comăneci Évet, annak apropóján, hogy az egykori tornászbajnok 50 éve írt sporttörténelmet a világ első tökéletes tízpontos gyakorlatával.

Sorsolnak az európai kupákban, a Kolozsvári CFR nyitja a fordulót a Szuperligában

Sporteseményekben gazdag péntek vár ránk, a Bajnokok Ligája és Európa Liga rájátszásának sorsolása mellett a Kolozsvári CFR hazai mérkőzése, valamint a férfi kézilabda Európa-bajnokság és az Australian Open elődöntői emelkednek ki a műsorból.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!