Az ülőhelyek előzetesen mind elfogytak, így a helyszínen már csak állójegyeket lehet majd vásárolni. Szombaton 16 órakor nyitják a kapukat a városi sportcsarnokban, a gála 18 órakor kezdődik.
A közönség 12 meccset láthat majd (kilenc MMA- és három K1-csata lesz), négy női és húsz férfi bunyós lép majd a ketrecbe: Székelyudvarhelyről Yda Gabi (Sánduly József Gábor), az egykori korondi birkózóbajnok Kovács Krisztián, illetve a sepsiszentgyörgyi Toró Ákos.
Jön két harcos Ausztriából, König Vincent és Max Shala, továbbá olyan romániai és magyarországi sportolók, akik már megmérettették magukat nemzetközi porondon, voltak már profi meccseik az MMA-ban.
A nemzetközi sztárokat Szabó Franciska, azaz Sheena Bathory fogja képviselni. A hölgyet az Exatlon Hungary, illetve a Power Slap (pofonharc) versenyekről is lehet ismerni, illetve egy nem mindennapi világrekordot is birtokol: nőként ő adja a legnagyobb pofont. Szabó most debütál az MMA-ban, ellenfele az ugyancsak magyarországi, jelenleg Angliában élő Aranyi Katalin lesz.
„Remekül halad a szervezés, igazi csapatmunka van a háttérben. A támogatóinknak is sokat köszönhetünk, mindenki nagyon lelkes és lelkiismeretesen végzi a munkáját. Reméljük, hogy minden a helyén lesz szombaton, és egy igazán emlékezetes eseményt láthat majd az udvarhelyi közönség” – mondta Kovács Krisztián, a gála szervezője és egyben harcosa.
A Hargita Fight Night bunyói a Vicket Sport streamoldalon élőben nézhetők lesznek.
1. Kovács Krisztián vs. Geler Mario – 80 kg, MMA, amatőr
2. Yda Gabi vs. Kovács Kálmán – 80 kg, MMA, amatőr
3. Toró Ákos vs. Gyökér Eduárd – 70 kg, MMA, amatőr
4. Polik Sándor vs. Ágoston Botond Raul – 65,8 kg, MMA, profi
5. Szabó Franciska vs. Aranyi Katalin – 65,8 kg, MMA, amatőr
6. Guzsván Péter vs. Micura Róbert – 84 kg, MMA, profi
7. Csonka Zsolt vs. Alexandru Sinita – 75 kg, K1, profi
8. Kochan József vs. König Vincent – 93 kg, MMA, amatőr
9. Gabriella Histrea vs. Meila Codruta – 52 kg, MMA, profi
10. Lukács Nikolasz vs. Max Shala – 65,8 kg, MMA, amatőr
11. Gelányi Huba vs. Cezar Zidărescu – 75 kg, K1, profi
12. Faragó Roland vs. Terjék Zénó – 65 kg, K1, profi
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!