Az orosz fővárosban először a pusztakezes gyakorlatban vett részt a marosvásárhelyi sportoló, aki ezen a próbán a negyedik helyen végzett. A szervezők összetettek két különböző stílust, viszont ha külön értékelték volna a versenyzőket, akkor az esélyek teljesen mások – tudtuk meg Horváth Attilától, Apostolache Kiss Andrea edzőjétől.
Ezután a rövidfegyveres versenypróbában az egyenes karddal már legyőzhetetlen volt a Mureșul sportolója, aki ezzel megszerezte az aranyérmet.
– mutatott rá Horváth Attila, aki megjegyezte, hogy már néhány éve megcélozták az Európa-bajnoki címet, de mindig valamilyen okból kifolyólag ez nem jött össze, mert másodikok vagy harmadikok lettek.
A marosvásárhelyi mesteredző kijelentette, neki és tanítványának elvárásai között mindig a győzelem szerepel, de ennek elérése nem csak tőlünk függ, mert bár mindent megtesznek a felkészülés során, a helyszínen, verseny közben nem minden úgy alakul, ahogyan eltervezték.
Megtudtuk, hogy legközelebb hét végén Magyarországon részt vesznek egy nyílt versenyen, majd két hónapos szünet következik. Ez idő alatt felkészülnek a bulgáriai tajcsicsuan világbajnokságra, amit ősszel bonyolítanak le.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!