Abe Sindzó japán miniszterelnök és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke egyetért abban, hogy egy évvel el kell halasztani a tokiói olimpiát.
A NOB végrehajtó bizottsága még kedden, gyorsan összehívott rendkívüli ülésen – ugyancsak telefonkonferencia keretében – vitatta meg a halasztás lehetőségét.
A felek úgy döntöttek, hogy a jelenlegi körülményeket figyelembe véve, a sportolók, az olimpiai játékokon részt vevő szervezők és a világ polgárainak egészsége érdekében,
a koronavírus miatt egy évvel elhalasztják a 2020-as olimpiát, melyet legkésőbb 2021 nyarán meg kell rendezni.
A döntéshozók továbbá úgy határoztak, hogy az olimpiai láng Japánban marad, mint a remény szimbóluma, valamint abban is megegyeztek, hogy továbbra is a 2020-as Tokiói olimpiai és paralimpiai játékok nevet fogja viselni a 2021-es torna.
Az olimpiát idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!