Hirdetés

Hiába focizott jól Peru, Dánia gyűjtötte be a pontokat

Poulsen (20-as mezben) gólja döntötte el a találkozót
Fotó: Agerpres/Xinhua/He Canling

2018. június 16., 21:31

Helyzetekben gazdag, izgalmas mérkőzést játszott egymással Peru és Dánia a labdarúgó-világbajnokság C csoportjának első fordulójában. A csata végén a dánok örülhettek, a dél-amerikaiak büntetőt hibáztak.

2018. június 16., 21:31

Kiváló találkozót játszott a két együttes, főleg a peruiak voltak veszélyesebbek, Kasper Schmeichelnek már a 9. percben nagyot kellett védenie – amúgy édesapjával, Peter Schmeichellel

az első apa-fia kapuspáros, amely pályára lépett a világbajnokság történetében.

Hirdetés

A technikás és lendületes dél-amerikaik ellenszerét nem találták a dánok, a Leicester City kapusának pedig továbbra is sok dolga akadt.

A játékrész végén aztán Poulsen szabálytalankodott Cuevával szemben, Bakary Gassama sípja néma maradt, ám pár másodperccel később fülesén keresztül rászóltak a gambiai játékvezetőre, hogy kétes eset volt.

A videobíró segítségével visszanézte a helyzetet, majd büntetőt ítélt, amit Cueva a felsőléc fölé vágott

– ez volt a második ezen a vébén, szombaton délben a franciáknak ítéltek a VAR segítségével büntetőt az ausztrálok ellen.

Térfélcsere után a dánok is kezdtek focizni, és az 59. percben sikeresen végig vitt ellentámadás végén Poulsen révén megszerezték a vezetést.

A peruiak még magasabb fokozatba kapcsoltak, de egyszerűen nem tudták legyőzni a nagyszerű formában védő Schmeichelt, és ha ő is verve volt, akkor kisegítették a társak, vagy centikkel kerülte el a kaput a labda.

Peru mindent megtett, de nem tudott egyenlíteni.

Labdarúgó-világbajnokság, C csoport, 1. forduló:
Peru–Dánia 0–1 (0–0)
Szaranszk, Mordovija Aréna. Vezette: Bakary Gassama (gambiai).
Gólszerző: Poulsen (59.).
Sárga lap: Tapia (38.), illetve Delaney (86.), Poulsen (90+3.).
Peru: Gallese – Advincula, A. Rodriguez, C. Ramos, Trauco – R. Tapia (Aquia 87.), Yotun – A. Carrillo, C. Cueva, E. Flores (Guerrero 62.) – Farfan (Ruidiaz 85.). Szövetségi kapitány: Ricardo Gareca.
Dánia: Schmeichel – Dalsgaard, Kjaer, Christensen (Jörgensen 81.), Stryger Larsen – Kvist (Schöne 36.), C. Eriksen, Delaney – Yurary, N. Jörgensen, Sisto (Braithwaite 67.). Szövetségi kapitány: Age Hareide.

A csoport másik mérkőzésén: Franciaország–Ausztrália 2–1

Labdarúgó-világbajnokság, 2018, Oroszország, C csoport
M GY D V GK P
1. Franciaország 3 2 1 0 3–1 7
2. Dánia 3 1 2 0 2–1 5
3. Peru 3 1 0 2 2–2 3
4. Ausztrália 3 0 1 2 2–5 1

További program, szombat
22 órakor D csoport: Horvátország–Nigéria

Vasárnap
15 órakor E csoport: Costa Rica–Szerbia
18 órakor F csoport: Németország–Mexikó
21 órakor E csoport: Brazília–Svájc

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!