Hirdetés

Hetven páros nevezett be a Hargita Gyöngye Tess Ralira

Brassóban rajtol, Székelyudvarhelyen ér célba a mezőny. Archív felvétel
Fotó: Veres Nándor

2020. július 17., 10:11

Először rendez közösen raliversenyt Hargita és Brassó megye. Bár idén nem lesz szuperspeciális, a szórakozás így is garantált, hiszen a két raliverseny legjobb pályái kerültek be a kétnapos megmérettetés programjába. A Hargita Gyöngye Tess Ralira hetven páros nevezett be, pénteken Brassó, szombaton pedig Székelyudvarhely környékén lesznek a gyorsasági szakaszok.

2020. július 17., 10:11

Az év elején még kilenc versenyből állt a 2020-as román ralibajnokság, ám a szövetség a koronavírus-járvány miatt hatfordulósra szűkítette a versenynaptárt. A kiválasztott versenyhelyszínek között továbbra is szerepelt Székelyudvarhely, azonban mások mellett Brassót kizárták. Ferencz Csaba, a Hargita Rali főszervezője ezt követően baráti jobbot nyújtott a brassóiaknak, felajánlva, hogy idén közösen szervezzék meg a két ralit. Így született meg a Hargita Gyöngye Tess Rali.

Hét R5-ös autó a mezőnyben

A végső győzelemért hét csapat harcol majd a ralibajnokság második fordulójában, többen pedig a csúcskategóriába tartozó R5-ös autókkal fognak rajthoz állni.

Az első pozíció megszerzésére ezúttal is a román ralibajnokság címvédője, Simone Tempestini pályázik a legnagyobb eséllyel.

Az első futam után az összetettet vezető kolozsvári pilóta sikerére a fogadóirodák is alacsony szorzót ajánlanak, mindössze 1,25-szörös pénzt hoz Tempestini sikere, aki az Argeș Ralin is használt Skoda Fabia R5-tel áll rajthoz, navigátora pedig szokás szerint Sergiu Itu lesz.

A dobogóra a Dan Gîrtofan–Tudor Mârza (Skoda Fabia Rally 2), illetve a Bogdan Marișca–Borbély Károly (Ford Fiesta R5) párosokat várják még. Ugyancsak egy Ford Fiesta R5-tel áll rajthoz az Adrian Răspopa–Cosmin Diacu duó, míg a Cristian Dolofan és Petre Tobă alkotta páros először vezeti a honi bajnokságban a Citroen C3 R5-öt. Az élmezőnybe várják még Andrei Cașcavalt és navigátorát, a tapasztalt Dorin Pulpeát, ők egy Skoda Fabia Rally 2-vel versenyeznek majd. A mezőny hetedik R5-ös autóját, egy újabb Skoda Fabiát Enis Arif fogja vezetni, társa pedig Carmen Poenaru lesz.

Izgalmas csata várható az elsőkerék-meghajtásúak között,

ahol Norbert Maior (Peugeot 208 R2), Adrian Teslovan (Citroen DS3 R3T Max) és Mihai Manole (Renault Clio R3) fog harcolni a minél jobb időeredményért. Legtöbben az RC5-ös kategóriában találhatók, ide tartoznak a Dacia Sanderók és Loganok, illetve a Suzuki Swift Sportok is.

A történelmi autók mezőnyében négyen indulnak: Günther Graef (BMW 2002), Dorin Alexandrescu (VW Golf), Andrei Agapian (VW Golf) és Petru Constantinescu (Opel Kadett B). A másodosztályba (rali 2) tizennégy páros nevezett be.

Hirdetés

A magyarok nem tudtak eljönni

A mezőny még nagyobb lett volna, hiszen közel tíz magyarországi duó is részt szeretett volna venni a Hargita Gyöngye Tess Ralin, azonban

a járványügyi szigorítások miatt vissza kellett lépniük a versenytől.

A megmérettetés nemzetközi jellege viszont megmarad, ugyanis az Argeș Ralihoz hasonlóan itt is rajthoz áll a bolgár Nikola Misev (Peugeot 208 R2).

A verseny pénteken délután három óra előtt pár perccel a Brassópojána gyorsasági szakasszal kezdődik, Brassó megyében összesen négy szakaszt teljesítenek. Este a mezőny átköltözik Székelyudvarhelyre.

Szombaton hét gyorsasági szakasz vár a versenyzőkre,

a már jól bevált Kalibáskő–Lövéte, Homoródkarácsonyfalva–Homoródszentpál és Homoródszentmárton–Patakfalva távok, ám az előző évekkel ellentétben most fordítva fogják teljesíteni a szakaszokat.

A díjátadó ünnepség szombaton este fél kilenckor kezdődik a Márton Áron téren.

A Hargita Gyöngye Tess Rali programja

Július 17-én, pénteken:
8–13 óra között Shakedown (Szászhermány)
14.30 Rajt
14.53 PS1 Brassópojána (10,9 km)
15.31 PS2 Hidegpatak 1 (14,3 km)
18.04 PS3 Barcarozsnyó (7,9 km)
18.27 PS4 Hidegpatak 2 (14,30 km)

Július 18-án, szombaton:
10.00 Rajt
10.53 PS5 Lövéte 1 (12,75 km)
11.41 PS6 Homoródkarácsonyfalva 1 (6,70 km)
12.04 PS7 Homoródszentmárton 1 (6,65 km)
14.22 PS8 Lövéte 2 (12,75 km)
15.10 PS9 Homoródkarácsonyfalva 2 (6,70 km)
15.33 PS10 Homoródszentmárton 2 (6,65 km)
17.51 PS11 Lövéte 3 (12,75 km)
20.30 Díjátadó ünnepség Székelyudvarhelyen, a Márton Áron téren.
A Hargita Gyöngye TESS Rali kiemelt médiatámogatója a Székelyhon és az Erdélyi Sport.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

Foci nélküli felhozatal – a szerdai sportműsor

Érződik, hogy világszerte válogatottszünet van a labdarúgásban. Tenisz, kerékpár és vízilabda a kínálatban.

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!